Szíriába megy a menekültellenes plakátkampány

augusztus 12, 2015

plakat mindig van lejjebb

A kormány úgy döntött, hogy a menekültellenes kampányát kiterjeszti a menekülteket kibocsátó országokra is. A magyar plakátok a szerb-magyar határon épülő kerítéssel riogatják majd az útra kelő afgán és szír migránsokat

Afganisztánra és Szíriára is kiterjesztené a kormány a xenofób plakátkampányt — értesült az Index. Az afgán és szír népességet arról tájékoztatnák szeptembertől, hogy kerítést építettünk a déli határszélre, így nem érdemes Magyarországon keresztül célba venni Nyugat-Európát.

A hirdetésekben állítólag azt is érzékeltetni akarják, hogy a magyar kormány nem várja tárt karokkal a migránsokat.

A portál információi szerint a kormányzat már megvizsgálta, hogy a háborús országban és a válságövezeti területeken milyen módszerekkel érdemes hirdetni. Arra jutottak, hogy az interneten – elsősorban a Facebookon – keresztül jelenleg csak nagyon kis csoportokat lehetne elérni, ezért a közterületi reklámokra és az újsághirdetésekre kell helyezni a hangsúlyt. A hirdetések több helyi nyelven és nyelvjárásban is megjelennek majd.

A hazai idegenellenes plakátok finoman szólva sem úgy sültek el, ahogyan azt a kormány szerette volna. Bár Orbán Viktor miniszterelnök szerint az üzenetek az embercsempészeknek szólnak, civilek, vagy épp az Együtt aktivistái politikai meggyőződésből leszaggatták azokat. Mi több: nem elég, hogy leszaggatták, még büntetést sem kaptak érte. Saját felmérésünk is azt bizonyította: a magyar társadalom — bár a kormány mindent megtett, hogy sikerként kommunikálja a saját kampányát — mégsem annyira vevő a gyűlölködésre. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) és az Átlátszó Vastagbőr blogjának “ellentámadása” már csak hab volt a tortán.

Nem a legjobb előjelekkel állnak neki az újabb üzengetésnek — ki tudja (megint) hány százmillióért?