Távozik a vs.hu főszerkesztője is  

július 16, 2014

kerenyi

Kerényi György, a tavaly indult portál főszerkesztője azért távozik, mert „vs.hu jövőjéről alkotott elképzelései néhány ponton eltértek a vezetőség által megfogalmazott távlati céloktól”. Másfél hónapon belül ő a második főszerkesztő, aki internetes hírportál éléről távozik.

 A főszerkesztő a szerdán jelentette be a döntését a vs.hu újságíróinak. A hvg.hu információi szerint azt mondta, hogy ő és a tulajdonos másképp gondolkodnak a lap „középen állásáról”, de a vs.hu újságírói nem erősítették meg a Budapest Beaconnek, hogy ez valóban elhangzott.

Egy névtelenséget kérő újságíró azt mondta, hogy a szerkesztőségben „nincs drámai hangulat, összeveszés, Kerényi nyugtat mindenkit, hogy nem lesz itt vérfürdő”, viszont egyelőre nem lát tisztán a szerkesztőség. Az újság által kiadott közlemény szerint a főszerkesztő szeptember 1-jével távozik, de októberig még segít az ügyvezetőnek. Utódját hamarosan kinevezik.

A vs.hu tavaly november elején 25 fős szerkesztőségi stábbal indult. Kerényi a csapat nagy részét a Magyar Rádió, a Magyar Narancs – Kerényi egykori munkahelyei – és a Mandiner korábbi újságíróiból verbuválta, de érkeztek munkatársak az MTI-ből és a HVG-csoporttól is. A Gemius adatai szerint a hírportál az utóbbi hónapokban 60-110 ezer látogatót ért el, az utóbbi hetekben a vb-aloldalnak köszönhetően ugrott meg jelentősen a látogatottsága.

A vs.hu-t a budapesti New Wave Production Kft. jegyeztette be. A kft egyik tulajdonosa a DryCom Kft., amely a vendéglátóiparban több érdekeltséget is jegyző Száraz István Péter cége, és amely a We Love Budapest/Balaton programajánló portálokban tulajdonos. A Cink.hu tavaly októberen arról írt, hogy a portál mögött Szemerey Tamás áll, aki a volt miniszter, jelenlegi jegybankelnök, Matolcsy György unokatestvére. Szemerey úgy került a képbe, hogy a cseh Bawaco egyik tulajonosa egy Ján Nagy nevű szlovákiai magyar üzletember, aki több szlovákiai és cseh cégben üzlettársa, illetve alkalmazottja Szemereyéknek.

Kerényi másfél hónapon belül a második hírportál-főszerkesztő, aki távozik. Még június elején mondott fel a tulajdonos Sáling Gergőnek, az Origofőszerkesztőjének.

Hivatkozás:

http://index.hu/kultur/media/2014/07/16/tavozik_kerenyi_gyorgy_a_vs.hu_elerol/

http://hvg.hu/itthon/20140716_Maris_lelep_a_VShu_elerol_Kerenyi_Gyorgy