Több mint félszázezer céget számoltak föl 2015-ben Magyarországon

január 5, 2016

Cég, pénz, húszezer, forint, húszezres50 841 magyar céget számoltak fel 2015-ben. Ez huszonnégy százalékos növekedést jelent az előző évhez képest – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató hétfői beszámolójából.

50 841 vállalkozás szűnt meg 2015-ben Magyarországon, az eddigi legrosszabbnak számító évben – írja az Opten. 2014-ben összesen 41 069 vállalkozást töröltek a cégbíróságok, így a korábbi rekordhoz képest csaknem 24 százalékos volt a növekedés.

A cégalapítási kedv 2014 eleje óta stabilitást mutat. Negyedévről negyedévre mintegy 6500 új vállalkozást jegyzett be a cégbíróság, az utolsó három hónapot azonban enyhe növekedés jellemezte. 2015 utolsó negyedévében több mint 7000 új társaságot alapítottak.

2016-ban vélhetően tovább nő a megszűnő vállalkozások száma, mivel március 15-től új előírások vonatkoznak a jegyzett tőkére. „Az új feltételeknek a cégek egy része várhatóan nem tud – vagy nem akar – majd megfelelni” – áll az Opten írásában.