A törvényalkotási bizottság jóváhagyta a Paks II projekt dokumentumainak titkosítását 30 évre

február 27, 2015

PaksII

Miután a kormány nemrég 15 évre javasolta titkosítani a paksi atomerőmű építésével, tervezésével és finanszírozásával kapcsolatos dokumentumokat, most a titkosítást 30 évre kívánja kibővíteni.

A kormány ugyanis az utolsó pillanatban módosító indítványt küldött szét csütörtök este a törvényjavaslathoz. A csütörtök este 8 óra után megküldött változtatás ráadásul nem kevesebbet javasol, minthogy a beruházás részleteinek az ellenzék által eddig is vitatott 15 éves titkosítását emeljék fel a duplájára, vagyis 30 évre – számolt be az Origó.

A harmadik Orbán-kormány idején tavaly bevezetett új törvényalkotási folyamat részeként a törvényalkotási bizottságnak kell jóváhagynia az összes törvénytervezetet, mielőtt azokról az országgyűlés vitát folytatna.

A törvényjavaslat értelmében a Paks II projekttel kapcsolatos dokumentáció nem esik a közérdekű adatigénylés hatálya alá, és a dokumentumokat 15 évig nem ismerhette volna meg a nyilvánosság.

A ma reggel benyújtott módosító indítvány további 15 évre, tehát összesen 30 évre titkosítja a a projekttel kapcsolatos információkat.

Ellenzéki képviselők már a 15 éves titkosítás ellen is hevesen tiltakoztak, és a módosítást követően sem rejtették véka alá véleményüket.

Screen-Shot-2015-02-27-at-3.15.19-PM-e1425047968756

“A javaslat teljesen alaptalan. Ezzel csak a korrupció intézményét védik. Írhattak volna három évet, de akár háromezer évet is, ha akartak volna” – mondta Harangozó Tamás (MSZP) a bizottsági meghallgatáson a Fidesz képviselőinek.

“Ez a törvény nagyjából arról szól, hogy hogyan fognak lopni” – mondta Szél Bernadett (LMP) a bizottság előtt.

Az LMP társelnöke, Schiffer András azzal vádolta meg a kormánypártokat, hogy „hazaárulást” követnek el. “Ez a törvény nem az energiabiztonságról szól, hanem inkább az energia bizonytalanságról!” – utalt ezzel az ellopható pénz miatti üzleti érdekekre.

Schiffer hangsúlyozta, hogy számos, Magyarország által is aláírt nemzetközi egyezmény nem teszi lehetővé, hogy az ilyen szerződéseket titkosítsák.

Még a bizottság jobbikos tagja, Staudt Gábor – akinek szélsőjobboldali pártja egyébként támogatja a projektet – is aggodalmainak adott hangot. “Reméljük, nem az az ok, hogy az üzletet a barátaik kapják meg” – mondta Staudt.

Végül a 44 oldalas törvényt elfogadta a Fidesz-KDNP többségű bizottság. Ha a parlament is jóváhagyja azt, akkor legkorábban 30 év múlva ismerheti meg a közvélemény, hogy miért ragaszkodtak a projekt megvalósítása melletti döntéshez. (Természetesen Orbán Viktor legszűkebb körét és tanácsadóit kivéve.) Mire az információ elérhető lesz, Orbán már több mint 80 éves lesz.

A Paks II projektet már eddig is sok ellenzéki és szakértői kritika érte, mivel az nem átlátható és nagyon magas a korrupciós kockázat.

Korrupciókutatók arra a megállapításra jutottak, hogy a magyar közbeszerzések titkosítása önmagában 4 – 8 százalékkal emeli meg egy projekt költségét. A Paks II projekt esetében az ilyen titkosítás a költségek 160 – 320 milliárd forintos emelkedésével járnának.

A magyarok többsége nem támogatja a paksi atomerőmű bővítését. A projekttel kapcsolatban mind az Egyesült Államok, mind az Európai Bizottság súlyos aggodalmainak adott hangot. De egyik sem tett érdemben semmit a kormány elhatározásának gyengítése érdekében, melyet 10 milliárd eurós orosz hitelből valósítanak meg, és a kivitelező az orosz állami Roszatom lesz, magyar alvállalkozók bevonása mellett.

Bencsik János, a Fidesz parlamenti képviselője, a második Orbán-kormány energiaügyi államtitkára úgy véli, a magyar embereknek joguk van hozzáférni a reaktor bővítésével kapcsolatos bizonyos információkhoz.

Illés Zoltán, a második Orbán-kormány környezetvédelmi államtitkára szerint Paks II óriási terhet ró Magyarországra, az adófizetőkre, azért, hogy bizonyos felek hatalmas haszonra tegyenek szert. Elmondása szerint a paksi bővítésről a döntést ellenőrzés nélkül és szakvélemények, szakmaiság és érték-alapú döntéshozatal hiányában hozták meg. Egy nemrégiben a MostMi! civil csoport szervezésében megtartott kerekasztal megbeszélésen Illés azt mondta, biztos benne, hogy a projekt nem fog megépülni, de ez sem fogja a kormányt megakadályozni abban, hogy az elkövetkező öt évben többmilliárd forintot pazaroljon el a projekt előkészítésre.

Amellett, hogy Magyarország teljesen kiszolgáltatja magát Oroszországnak az energiaellátás tekintetében, az ügylet valószínűleg az európai versenytörvény rendelkezéséibe ütközik, legalábbis a Financial Times szerint. Emiatt az Európai Bizottság vizsgálja annak lehetőségét, hogy hivatalos kötelezettségszegési eljárástindítson Magyarországgal szemben. Továbbá az Euratom, az EU tagállamaiban a nukleáris ügyleteket jóváhagyó hatóság sem hagyta egyelőre jóvá a projektet, technikai és pénzügyi aggodalmaira hivatkozva.

Hivatkozás:

15 helyett 30 évre titkosítanák Paksot, Origo.hu; 2015. február 27.

T/2250. számú törvényjavaslat a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásával kapcsolatos beruházásról, valamint az ezzel kapcsolatos egyes törvények módosításáról, Parlament.hu; 2015. február 26.

Még több paksi adat titkos lenne 30 évig, Index.hu; 2015. február 27.

Brüsszelben bukhat el Paks 2, Index.hu; 2015. február 23.