Új tankönyvek: nyugatellenesség, ezotéria, sztereotípiák

szeptember 4, 2014

textbooks

Egyelőre úgy tűnik, ma még nem az igazságosabb társadalom és az igényesebb kultúra iránti igény érvényesül sok embernél, hanem elsősorban a fogyasztási szokások átvétele. Hamburgert eszünk, Disneylandbe látogatunk, MTV-t nézünk (Music TV). A CNN-en figyeljük a legújabb katasztrófákat. Coca-Colát iszunk, Nike-ban járunk és ha hazaértünk a plázákból meg a centerekből, valami microsoftos játékkal butítjuk magunkat, mert az olyan “cool”. Embertársainkról alkotott véleményünket egyre inkább befolyásolja, hogy trendi-e a foglalkozása, vagyis informatikus-e az illető vagy netán filmrendező. Logók, sztárok, slágerek és márkanevek irányítanak minket, s elfeledtük, hogy az élet többet ér, mint bármilyen tárgy.” – részlet az új hetedikes irodalomkönyvből

A tavaly létrehozott állami cégek által kiadott és terjesztett könyvek között van az a hetedik évfolyamnak szánt magyar irodalom könyv is, amely nyíltan kritizálja a nyugati „fogyasztói kultúrát”. A fenti részlet, illetve a könyv egyéb részei miatt számos kritika született a média szabadságának feltételezett relativizálása miatt, mivel az az sugallja, hogy természetes, ha az állam korlátozza azt, számolt be a Kettős Mérce blog és a 444.hu.

A szerzők egyike az index.hu-nak nyilatkozva vette védelmébe a művet, elmondása szerint a nyugat ellenes idézetet „kiemelték a szövegkörnyezetből”, az nem része a tanmenetnek, pusztán vitaindítónak szánta.

Ugyanez a könyv a beszámolók szerint idézi a brazil jezsuita írót, Paulo Coelhot is, akinek legnagyobb példányszámban eladott kötete Az alkimista volt, és egy magyar ezoterikus asztrológiai honlap, illetve internetes kommentek is szerepelnek benne.

Az alábbi feladat a egy általános iskola nyolcadik osztályában használt társadalomismeret-tankönyvből származik, amely különböző társadalmi, és etnosztereotípiákat kíván felismertetni a tanulókkal:

judge

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének vezetője, Mendrey László a liberális nepszava.hu-nak elmondta, az új tankönyvek nem felelnek meg a szakmai elvárásoknak, pedig a tankönyveket szakértőknek kell átnéznie, mielőtt azok a tantermekbe kerülhetnek. Mendrey szerint a könyveket szakmai kontroll nélkül, egyenesen a diákokon akarja a kormány kipróbálni, ami viszont így nem más, mint „emberkísérlet”.

A tavalyi tankönyvpiac államosítás drasztikus mértékben csökkentette a tanárok által választható tankönyvek számát, az új rendszerben maximum kétféle tankönyv közül lehet választani tantárgyanként és évfolyamonként.

Hivatkozás:

http://index.hu/belfold/2014/09/02/megszolal_a_nyugatimadas-ellenes_irodalomkonyv_szerzoje/

https://www.facebook.com/magyarinfo/photos/a.10150201675448467.330467.85568463466/10152616590898467/?type=1&permPage=1

http://nepszava.hu/cikk/1031891-teveszmek-es-ragalmak

https://www.youtube.com/watch?v=EwTCXbFSoa4

http://444.hu/assets/10603651_10202881145735338_1765460938321793039_n.jpg