Zsidó vezetők állnak hadilábon egymással a zsinagóga felújítási forrásai miatt

november 6, 2014

rumbach

A Mazsihisz elnöke, Heisler András úgy véli, a tavalyi évben elért eredmények javítják az ország zsidó közösségének hírnevét. De vannak olyanok is a közösségben, akik ezzel egyáltalán nem értenek egyet. Schwezoff Dávid, akit a budapesti hitközség ügyvezetőjévé választottak a nyár folyamán, szó szerint „e-mail háborút” indított a vezetőség ellen. Tevékenysége oda vezetett, hogy megrendült a bizalom Tordai Péterrel, a budapesti zsidó hitközség elnökével szemben.

A Schwezoff és Tordai közötti magán e-mailek szerint Schwezoff azzal vádolta Tordait, hogy „titkos beszélgetéseket” folytat a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga felújításáról Heislerrel és a kormánnyal, anélkül, hogy egyeztetne a zsinagóga tulajdonosával, a budapesti zsidó hitközséggel. Az egyik e-mailben Schwezoff azt írta, a Rumbach felújítás pénzügyi terve nem átlátható, és hogy a zsidó szervezetek 2,8 milliárd forintot kapnak az állami költségvetésből a projektre.

Tordai válaszában azt írta, nem tűri, hogy Schwezoff nyilvánosan vádaskodjon ellene, és kezdeményezni fogja, hogy rendkívüli ülésen fosszák meg Schwezoffot pozíciójától.

“Először is szeretném határozottan visszautasítani a Schwezoff Dávid által személyem ellen megfogalmazott vádakat és gyanúsításokat. Hazugnak és korruptnak nevezett engem. Azonban abban egyetértek vele, hogy végre tisztába kell tennünk a dolgokat.”

Megpróbáltam együtt dolgozni vele, de nem tudok és nem is akarok ezek után vele dolgozni. Ezért fogom a Budapesti Zsidó Hitközség alapszabályának értelmében kezdeményezni, hogy mondassák le ügyvezetői pozíciójáról.”

A közgyűlés után a közösség, a hallgatóság Schwezoff vádaskodásainak adott hitelt és arra szavazott, hogy Tordai hagyja el posztját.

A Schwezoff által megvádoltak között, mely szerint az állami pénzeket nem átlátható módon kezelik, Heisler is szerepelt, aki elismerte, hogy az állami támogatás összege pontosan megegyezik a Schwezoff által előirányzott számmal. Visszautasítja ugyanakkor a hűtlen kezelésre vonatkozó vádakat. Schwezoff Heislert is elkezdte e-mailekben vádolni, amiért nem őszinte a támogatások felhasználásával kapcsolatban. Válaszában Heisler azt írta: „semmiféle hatalmi játékban nem vagyok hajlandó részt venni, visszautasítom Schwezoff Dávid modortalanságát”. Ezt követően a budapesti hitközség ügyvezetője figyelmeztette Heislert, hogy „ő is könnyein Tordai sorsára juthat”.

A legújabb e-mail vitára reagálva a Mazsihisz vezetősége csütörtökre hívta össze a közgyűlést, melyen reményeik szerint feloldják a különbségeket és tisztázzák az ellentmondásokat, valamint bizalmai szavazást is tartanak Heisler személyéről.

Hivatkozás:

http://index.hu/belfold/2014/11/06/email-haboru_kezdodott_a_mazsihisz_legfelsobb_szintjen_is/

http://www.szombat.org/hirek-lapszemle/tordai-peter-visszahivasom-jol-szervezett-csel-provokacio-volt