Cégek csapolják az egyetemek kutatási pénzeit, az LMP feljelentést tesz

február 26, 2016

Hadházy Ákos

Egyetemekkel konzorciumban álló cégek dézsmálják az európai uniós egyetemi kutatási pénzeket, ezért a Lehet Más a Politika hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt feljelentést tesz.

Európai uniós egyetemi kutatási pénzek ügyében tesz feljelentést a Lehet Más a Politika (LMP) hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt — közölte Hadházy Ákos, az ellenzéki párt antikorrupciós szakszóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján. Szerinte a pénzeket az egyetemekkel konzorciumban induló cégek „dézsmálják”.

Hadházy a Kaposvári Egyetemet és a Pannon Egyetemet példaként fölhozva arról beszélt, hogy 2015-ös projektekben indokolatlan, „bizarr” tanulmányokra „elképesztő pénzeket” fizettek ki. Vállalati partnerek bevonásáról, minőségbiztosításról, vagy alapprojektek tervezéséről készült tanulmányokért egyenként húszmillió forint körüli összeget kaptak a megbízott vállalkozások.

A 2013-ban alakult Assas Research Kutatásfejlesztési Nonprofit Kft. például a honlapján dicsekszik azzal, hogy az utóbbi két évben elnyert, menedzselt, megvalósított pályázatok összege meghaladja a hétmilliárd forintot, miközben egy egyszemélyes siófoki cégről van szó, amelynek 2014-ben elvileg még csak két alkalmazottja volt tizenkétmilliós bevétel és negyvennégymilliós veszteség mellett — magyarázta az ellenzéki politikus. Az Assas a hihetetlen eredményeket a kaposvári és a veszprémi egyetem konzorciumi társaként érte el — tette hozzá.

A cég egyik projektje a mikotoxinos gabonafertőzések csökkentével foglalkozó 276 milliós kutatáshoz kapcsolódott, de nem annak tartalmi részéhez, hanem a „kutatásvezetőkkel készített szakértői interjúk alapján” a résztvevők kiválasztáshoz. A tanulmányt — mely a „Tanulmány a tervezett projektekbe bevonandó fiatal kutatók és doktoranduszok kiválasztásának kritériumrendszeréről” nevet viselte — végül nem is az Assas készítette, a feladatot kiszervezte egy másik cégnek.

Egy másik projektrészt a Tender Network Kft. nyert el. A cég, amely Szekszárdon a LED lámpák telepítésének előkészítését végezte, „A mikotoxin szennyeződés megelőzésére és eltávolítására irányuló kutatásfejlesztés a Kaposvári Egyetemen” elnevezésű projekt keretében tanácsadási szolgáltatásokat nyújtott többek között minőségbiztosítási szolgáltatás, folyamatkövetés, monitoring ellenőrzés, és igényfelmérés a tudományos együttműködések elősegítéséhez témákban. A projektben vállalt szerepéért bruttó huszonnyolcmillió forintot kapott a cég — írja az Index.

Az említett ügyekben biztosan feljelentést tesznek — hangsúlyozta Hadházy Ákos.