Az állam diszponál a civilek HIV-prevenciós pénze fölött

november 30, 2016

pride-828056-1920

Idén a szaktárca úgy döntött, a civilek helyett az állam fogja elkölteni a civileknek szánt HIV-prevenciós pénzt.

A kormány a 2016-os költségvetésben 15 millió forintot különített el civilszervezetek részére HIV és AIDS prevencióra. Ez az összeg évek óta szerepel a költségvetésben, és eddig rendszeresen el is osztották több szervezet között. Idáig, ugyanis – bár civileknek szánt pénzről van szó – az Index információi szerint az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Miniszteri Kabinete október végén úgy döntött, az idei összeget az állam fogja elkölteni. Pontosabban annak egy háttérszervezete, az Országos Epidemiológiai Központ (OEK).

Pedig a költségvetésben ennél jobban nem lehetne civileknek címezni a pénzt, még az összeg elnevezésébe is beletették a civileket – jegyzi meg az orgánum.

Mocsanaki László, a Civil AIDS Fórum ügyvezetője (egyben az LMBTQI emberek jogaival foglalkozó Háttér Társaság HIV/AIDS programvezetője) az Indexnek azt mondta: Dr. Szentes Tamás országos tisztifőorvos ugyan a döntés után arról tájékoztatta őt, hogy az OEK kész együttműködni a civilekkel, azonban az együttműködés módját és menetét nem közölték velük.

„Nem lehet tudni, hogy mire akarják költeni ezt az összeget, valószínűleg óvszervásárlásra nem” – mondta az ügyvezető, holott az óvszerhasználat és az ingyenes óvszer-osztás a HIV és AIDS prevenció egyik fontos eleme lenne, a legveszélyeztetettebb csoportokkal foglalkozó civilek, mint például a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete vagy a Háttér Társaság pedig lassan kifogy a készletekből.

A Háttér Társaság által meleg szórakozóhelyeken üzemeltetett óvszerautomatákból két héten belül kifogy az óvszer, a Szexmunkások Érdekvédelmi Szövetsége pedig a jövő héten fogja kiosztani a rendelkezésükre álló utolsó adag ingyen kondomot. Az érdekképviseletek egyelőre nem tudják, miből fedezik majd az utánpótlást.

A Háttér Társaság mindenesetre próbál adományokat gyűjteni, így:

hatter-kondom-gyujtes

Az Index megkereste az Országos Epidemiológiai Központot, hogy megtudja, mire szánják a pénzt, ám cikkünk megjelenéséig nem válaszoltak a lapnak.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):