Az ellenzék nekiment a 2017-es költségvetés tervezetének

május 17, 2016

Szabó TímeaSzabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke „a Fidesz-zsarnokság
költségvetésének” nevezte a költségvetés tervezetét annak parlamenti vitájában. Fotó: MTI

Az országgyűlés szerdán megkezdte a 2017-es költségvetés parlamenti vitáját. A Fidesz „a kiszámíthatóság költségvetésének” nevezte a költségvetést, amely előrébb viszi az embereket egy lépéssel. A Kereszténydemokrata Néppárt szerint a költségvetés a családoknak kedvez. Az ellenzék ugyanakkor élénken bírálta a költségvetés tervezetét, megszorítónak nevezve azt, ami egybillió forintot vesz el az oktatásügytől és számos szociális programtól. Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke egyenesen „a Fidesz-zsarnokság költségvetésének” nevezte azt.

A kormány 2017-es költségvetési javaslata az ideinél kevesebb forrást biztosít a szociális programokra – beleértve a foglalkoztatást elősegíteni hivatott Start Programot –, az árva-, az özvegyi, a rokkantsági és korhatár alatti ellátásokra, továbbá a családi pótlékra is kevesebb jut az ideinél – írta szerdán a Világgazdaság.

„A költségvetés több mint 2500 sorából majdnem 1500 esetében egyetlen fillérrel sem emelkedik az előirányzat az ideihez képest, míg 381 tétel esetében kisebb lesz az állami pénz az ideinél. Több mint ezermilliárd forintot csippent le egyes kiadási előirányzatokból a kormány, hogy azt másutt ossza el. Igaz, az összegből majdnem 300 milliárdot azok az uniós programok jelentenek, amelyek lassan kifutnak, és a helyükbe újak lépnek – így az uniós finanszírozású beruházások végül több mint 700 milliárddal nagyobbak lesznek az ideinél. A végső összesítésben persze a költségvetés is többet költ: a kiadások az ideinél 1500 milliárd forinttal, vagyis 10 százalékkal lesznek magasabbak – a növekményből azonban nem jut mindenkinek” – közölte az orgánum.

A lap szerint a kormány korábbi ígérete ellenére nem növekedett az oktatásra fordítható kiadás. A Világgazdaság szerint egyenesen csökkent az elkölthető összeg. A Start Program mellett csökken a rokkantsági, rehabilitációs ellátások kerete is és a családi pótlékra szánt keret is.

A 2017-es költségvetés tervezetében a kormány 3,1 százalékos GDP növekedéssel, 0,9 százalékos inflációval és 2,4 százalékos költségvetési hiánnyal számol.

A Nemzetgazdasági Minisztérium a reagált a Világgazdaság cikkére: azt kérte a laptól, hogy közölje olvasóival: „a levont következtetések nevetségesek”.

A kormánypárti politikusok a jövő évi költségvetéssel kapcsolatban a tej, a kenyér, a baromfi, a telekommunikáció és az éttermi szolgáltatások forgalmi adójának csökkenését hangoztatják. Szerintük mindez segíti az emberek előrelépését. Az ellenzéki pártok szerint ugyanakkor a költségvetés csak felerősíti a magyarországi szociális-gazdasági egyenlőtlenségeket.

Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője azzal vádolta meg a kormányt, hogy annak tagjai a politikájukkal továbbra is családtagjaikat és haverjaikat teszik gazdagabbá.

Szelényi Zsuzsa, az Együtt országgyűlési képviselőnője szerint egybillió forint van elkülönítve a költségvetésben komolytalan projektekre, holott azokat sokkal inkább az oktatásügyre és az emberek jólétére kellene fordítani.

Szabó Tímea országgyűlési képviselőnő, a Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke a költségvetési tervezetet „a Fidesz-zsarnokság költségvetésének” nevezte, ami nélkülözi az erkölcsöt.

Schmuck Erzsébet az LMP képviselőnője szerint a költségvetés a legrosszabb elképzelhető költségvetés, ami tovább növeli az egyenlőtlenség szakadékát Magyarországon, mivel az azoknak kedvez, akiket a kormány helyzetbe akar hozni. „Ez a költségvetés a magánérdekek költségvetése, a kormány írta, de a szerzők kezét oligarchák fogták és irányították” – fogalmazott az ellenzéki politikus.