Az Erste Bank vezére reményét fejezte ki, hogy a választások után Magyarország változtat gazdaságpolitikáján

március 1, 2014

Treichl

A részvényesek és befektetők számára rendezett múlt heti konferencián Andreas Treichl, az Erste Bank Group elnök-vezérigazgatója elmondta, reméli, hogy az áprilisi választásokat követően megváltozik a magyar kormány hozzáállása a bankokhoz és a gazdaságpolitikához.  Treichl elmondta, jelenleg rendkívül polarizáltan kezelik a gazdasági szereplőket, az autóipart és a faipart például támogatják, miközben a bankokat, a távközlési szektort és kereskedelmi szektort büntetik. Reméli, hogy a következő ciklusban olyan gazdaságpolitika következik, amely Magyarországot olyan hellyé teszi, „ahol az emberek szeretnének dolgozni és befektetni”.

Az Erste Bank az egyik legnagyobb kereskedelmi bank közép-, dél-, és kelet-Európában, mintegy 17,5 millió ügyféllel valamint 3.300 bankfiókkal rendelkezik Ausztria, Csehország, Szlovákia, Magyarország, Horvátország, Szerbia, Románia és Ukrajna szerte. Az 1819-ben alapított pénzintézet Ausztria első takarékszövetkezete volt, a keleti terjeszkedést nagyrészt az 1997-es tőzsdei bevezetésből származó bevételeikből finanszírozták.

A részvényárfolyam meredek zuhanást szenvedett el 2011-ben, a közel 35 eurós részvényenkénti árfolyam 11 euró közelébe zuhant. Azóta a részvények árfolyama stabil emelkedést mutatott, januárban és februárban elérte a 30 eurós szintet, viszont ezután ismét gyengülés következett be a működési profit várakozásokkal szembeni 10%-os csökkenésének bejelentését követően. A bank részvényeinek árfolyama jelenleg 26 euró körül mozog.

1997-ben az Erste Group felvásárolta a magyar államtól a Mezőbankot, és a rákövetkező évben indult az Erste Bank Hungary Zrt. 2004-ben a bank megszerezte a Postabank és a Takarékpénztár Rt. állami részesedését, így e két bank integrálódott a bank magyar működésébe. A bank jelenleg 135 fiókot üzemeltet és mintegy 930.000 magyar ügyfelet szolgál ki.

Treichl elmondta, az Erste vezetősége alacsony, de stabil, 1,7%-os átlagos növekedéssel számol a régióban. „A régió gazdasági növekedésével óvatosan kell bánni. Sok régiós gazdaság erősen függ az autóipartól, amelynek jó teljesítménye elsősorban az ázsiai piacoknak köszönhető. Elvileg a gazdasági növekedésnek jó hatással kellene lennie a fogyasztói hangulatra is, azonban ez az összefüggés nem minden esetben valósul meg. Az idei évet elsősorban tőkehelyzetünk megerősítésére használjuk, s arra készülünk fel, hogyha a növekedés valóban beindul a régióban, akkor abban minél jobban profitáljunk” – fogalmazott a vezér.

Elmondta, a hitelállomány várhatóan stagnál a jelenlegi, 120 milliárd eurós érték körül, a régió országaiban változatlanul alacsony, vagy csökkenő kamatkörnyezetre készülnek. A csoport magas, átlagosan 40 százalékos adóterhelése idén várhatóan nem csökken, ugyanakkor úgy vélik, a tavalyi évben kifizetett 311 millió eurónyi adó összege 270 millió euróra csökkenhet, s ez kedvezően hathat a nettó eredmény alakulására.

Treichl elmondta: „A csoporton belül a Banca Comercială Română-val (Román Kereskedelmi Bank)  kapcsolatos hatalmas leírás volt az utolsó ilyen tétel, nincs több csontváz a szekrényben”.

Üzent a magyar kormánynak az Erste-vezér, napi.hu; 2014. február 28.