Az Európai Bizottság ismét közbeszerzési szabálytalanságok miatt bírságolta meg Magyarországot

július 25, 2016

Kormányablak

Kormányablak Budapest XII. kerületében

Az Európai Bizottság 334,6 millió forint bírságot szabott ki Magyarországra egy, a Miniszterelnökség által lebonyolított közbeszerzési eljárás miatt – írja a Világgazdaság.

Tavaly augusztusban a kormányablakok népszerűsítésének kampányára írt ki a Miniszterelnökség pályázatot, amit a Csetényi Csaba tulajdonában lévő HG 360 Reklámügynökség Kft. nyert el. Csetényi, Rogán Antal propagandaminiszter szomszédja 1,575 milliárd forintért vállalt el a munkát.

Az Európai Bizottság (EB) indokolatlannak találta a gyorsított eljárást, azt, hogy mindössze tíz nap volt a pályázat beadási határideje. További kérdés, hogy miért vártak a tender kiírásával 2015. augusztusig, holott a kormányablakok fejlesztése már 2010-ben kezdődött. Azzal is gondja volt Brüsszelnek, hogy miért kellett két hónap alatt kiszórni a hatalmas összeget a kormányablakok népszerűsítésére. A projekt 5 millió eurós büdzséje ugyanis vetekszik az öt legnagyobb hirdetési büdzséjű magáncégével.

A Világgazdaság szerint nem ez volt az egyetlen szabálytalanság, ami szemet szúrt az Európai Bizottságnak. A Miniszterelnökségnél bonyolított közbeszerzési eljárásokat hónapokon keresztül monitorozta a Bizottság, és a négyes fokozatú skálán kettes besorolást adott Magyarországnak. 56 eljárást vizsgált meg a Bizottság és egy tucatnál vélelmeztek szabálytalanságot. Az eredmény jobb, mint az egy évvel ezelőtti, akkor minden negyedik eljárásnál találtak olyan szabálytalanságot, amely szembe megy az Európai Bizottság közbeszerzési irányelveivel.

Az EB emellett 1,6 milliárd forint bírságot szabott ki a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó építőipari cég, a Közgép közbeszerzési eljárásokból történő kizárása miatt. A Közbeszerzési Döntőbizottság azért zárta ki a Közgépet három évre a közbeszerzési eljárásokból, mert egyik szerb alvállalkozójának hajójának fedélzete néhány négyzetméterrel kisebb volt, mint amit a pályázatban előírtak.