Az LMP lemondásra szólította fel Matolcsyt a Buda-Cash botrány miatt

március 2, 2015

LMP

Egy hétfői sajtótájékoztatón Schmuck Erzsébet, az LMP parlamenti képviselője lemondásra szólította fel Matolcsy Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank elnökét, a sokak által az „évszázad brókerbotrányának” nevezett ügy miatt.

Schmuck arra szólította fel az MNB-t és a kormányt, hogy a törvényes kereteken belül kártalanítsa az ügyfeleket az elszenvedett, összességében mintegy hetvenmilliárd forintos betéteik, valamint harmincmilliárd forint értékű befektetéseik elvesztése miatt, és olyan felügyeleti rendszert kell működtetniük, amely nem engedi meg, hogy a kisbetétesek pénzével a tudtuk nélkül tőzsdézzenek.

Az ellenzéki politikus azért is bírálta a kabinetet és a jegybankot, mert 2013-ban, az MNB és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) összevonásakor nem jött létre megfelelő felügyeleti szerv. Kritikus szavakkal beszélt azért is, mert tavaly április óta még mindig nincs felügyelőbizottsága az MNB-nek, amely a mostanihoz hasonló mulasztásokat számon kérhetné.

Schmuck szerint a Matolcsy vezette jegybank hozzá nem értését bizonyítja, hogy a károsultak nem kaptak megfelelő tájékoztatást, de az is, hogy nem tettek időben feljelentést, ezért lemondásra szólította fel a jegybank elnökét.

Az ökopárti képviselő bejelentette, hogy pártja törvénymódosítást kezdeményez a szigorúbb ellenőrzés érdekében.

Ezzel egy időben a Magyar Távirati Iroda (MTI) bejelentette, hogy a jegybank Pénzügyi Stabilitási Tanácsa felfüggesztette a DRB Bankcsoporthoz tartozó négy bank engedélyét, miután a lefolytatott vizsgálat során kiderült, hogy a bankok kötelezettsége meghaladja a vagyonuk mértékét, mivel mind a négy bank több tíz milliárd forintos veszteséget szenvedett el az „évszázad brókerbotrányában”.

Az MTI idézte Windisch László MNB-alelnök szavait, miszerint az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) automatikusan kártalanítani fogja harmincmillió forintos értékhatárig a betéteseket, és amennyiben arra szükség lesz, az MNB biztosítja ennek fedezetét. A tavalyi bankbedőlések miatt jelenleg az OBA csak mintegy tizenegymilliárd forinttal rendelkezik. A tavaly bedőlt bankok egyike a negyvenkilenc százalékban állami tulajdonú Széchenyi Bank volt.

Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára bejelentette, hogy a négy bank összeomlása miatt a nehéz helyzetbe került önkormányzatok közül hatvanhét kap összesen mintegy 245 millió forintos rendkívüli támogatást, hogy folytathassák működésüket, és fizetéseket illetve segélyeket tudjanak fizetni.

Hivatkozás:

http://lehetmas.hu/hirek/196962/matolcsy-tavozasat-koveteli-az-lmp/
http://propeller.hu/itthon/3069910-buda-cash-ugy-245-millio-forint