Az MNB-alapítványok minden tizedik szerződése szabálytalan volt, Tarlós népszavazást kezdeményez a Római-parti gátról – ez történt hétfőn

szeptember 12, 2017

Vajnáé lett a Bors, a Kisalföld és a Délmagyarország; 260 millióval drágult a vizes vb; akár már a jövő héten szavazhatnak a Lex Heinekenről; az MNB-alapítványok minden tizedik szerződése szabálytalan volt; már ahhoz is ombudsmani állásfoglalás kell, hogy a menekültek azt tehessék, amit törvényesen tehetnek; Szijjártó utasítást adott, hogy menekítsék ki a magyarokat Saint Martin szigetéről; a Jobbik meg akarja fosztani Ádert az elnökségtől; az összes magyar parlamenti párt elfogadhatatlannak tartja az új ukrán oktatási törvényt; Tarlós népszavazást kezdeményez a Római-parti gátról – hétfői hírösszefoglalónk.

Vajnáé lett a Bors, a Kisalföld és a Délmagyarország

A Radio Bridge Media Holdings Ltd. bejelentette, hogy a Lapcom Zrt. részvényei 100 százalékának eladására vonatkozó megállapodást írt alá az Avalue Befektetési Kft.-vel, az AV Investments leányvállalatával. Vajna András a Lapcom közleménye szerint így nyilatkozott a vásárlásról: „A Lapcom megvásárlása médiabefektetéseim fontos mérföldköve. Célom, hogy a Lapcomhoz tartozó újságokat és online kiadványokat tovább fejlesszük. A kibővült médiaportfólió az együttműködési lehetőségek kiaknázásával, innovatív termékek fejlesztésével, digitális platformok erősítésével kíván továbbra is érteket teremteni helyi és országos fogyasztóinak valamint hirdetőinek.” Ezzel Vajnáé lett a Bors, a Kisalföld és a Délmagyarország is. (444)

260 millióval drágult a vizes vb

Majdnem 106,5 milliárdnál járunk – ezúttal mederkotrással, hínármentesítéssel és lelátók bérlésével bővült a lista. A három szerződés végösszege kicsivel több mint 260 millió forint. Mindeközben a Kamara Online arról ír, hogy elriaszthatta a turistákat a vizes vb Budapestről, a KSH számai legalábbis erre engednek következtetni. (Budapest Beacon)

Ebbe még a fideszes politikus is belevörösödött

Miután kiderült, hogy Ferencvárosban a fideszes politikusok, rokonaik, illetve kerületi hivatalnokok beköltöztek a legvonzóbb önkormányzati lakásokba, az ügyészség nyomozást indított. A vizsgálat jelenleg is tart, a sajtóban pedig továbbra is egymás után kerülnek napvilágra a lakásügy újabb és újabb fordulói. Miközben a IX. kerületben az ingatlanárak és az albérletárak az egekbe szöktek, miniszteri tanácsadó, fideszes polgármester gyerekei, a kerületi újság főszerkesztője, a fideszes parlamenti képviselő sofőrje, a volt alpolgármestere gyereke, és még sokan mások beköltöztek a közvagyont képező lakásokba. Szeptember 6-án a polgármesternek és az önkormányzatnak lehetősége nyílt, hogy jelezze, visszavesznek a tempóból. Legalább addig, amíg le nem zárul a nyomozás. Nem éltek a lehetőséggel. (444)

Az összes magyar parlamenti párt elfogadhatatlannak tartja az új ukrán oktatási törvényt

Közösen szólították fel az ukrán elnököt, hogy küldje vissza azt a törvényhozásnak. (444)

Akár már a jövő héten szavazhatnak a Lex Heinekenről

Szeptember végére megszavazhatja a parlament a Lex Heinekenként elhíresült törvénytervezetet: miután az Európai Bizottság elfogadta az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosításának tilalmát, elhárultak a jogi akadályok – mondta a Magyar Időknek Szatmáry Kristóf, a Miniszterelnökség kereskedelempolitikáért felelős miniszteri biztosa. A politikus a lap számára megerősítette, miszerint az ősszel érkezhetnek olyan piaci intézkedések is, amelyek a multinacionális gyártók erőfölényét korlátoznák a magyar kisüzemi sörfőzdék javára. (Magyar Idők)

Az MNB-alapítványok minden tizedik szerződése szabálytalan volt

Száznál is több vizsgálatot kezdeményezett a Fővárosi Főügyészség, illetve az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pallas Athéné alapítványainak versenyeztetés nélküli beszerzései miatt. A Közbeszerzési Döntőbizottság több tucat esetben állapított meg jogsértést. A tiszta pénzügyek mintájaként szolgálni hivatott jegybank alapítványai tehát minden tizedik szerződésüket a szabályokat megszegve kötötték meg, s ezzel bizonyosan felkerültek a kihagyott közbeszerzések dobogójára. Mindezt viszonylag olcsón megúszták: a mintegy száz esetre összesen 86 millió forint bírság jutott eddig. Még mostanság is születnek elmarasztaló végzések. (Hvg.hu)

Magyarországon már ahhoz is ombudsmani állásfoglalás kell, hogy a menekültek azt tehessék, amit törvényesen tehetnek

Ha valakit a magyar állam menekültként vagy oltalmazottként ismer el, akkor azt a személyt pontosan ugyanazok a jogok illetik meg, mint bármely magyar állampolgárt. Nem kell engedélyt kérniük ahhoz, hogy eltöltsenek egy hetet egy Balatonhoz közeli nyaralóban, és nincs szükségük semmilyen külön engedélyre ahhoz, hogy lakást vegyenek. Ahogy a magyar állampolgároktól se követel soha senki ilyet. A Menedék Migránsokat Segítő Egyesület szerint a magyarországi kormányhivatalokban mégis valamiféle engedélyt követeltek eddig a Magyarországon legálisan tartózkodó, a magyar állampolgárokéval azonos jogokat élvező menekültektől és oltalmazottaktól ahhoz, hogy lakást vásárolhassanak. A Menedék ezért az alapvető jogok biztosához fordult. Az ombudsman osztotta az egyesület jogértelmezését, eljárásában ezért megkereste az illetékes minisztert, Lázár Jánost, aki maga is elismerte, hogy az országban jogszerűen tartózkodó, a magyar állampolgárokkal azonos jogokat élvező menekültek és oltalmazottak mindenféle külön engedély nélkül vehetnek lakást, ahogy a magyar állampolgárok lakásvásárlását se kell semmilyen hivatalnak engedélyeznie. Lázár János emellett arra is ígéretet tett, hogy intézkedik a jogsértő joggyakorlat kijavítása érdekében, hogy a menekültek és az oltalmazottak ne szenvedjenek további sérelmeket. (444)

Tarlós népszavazást kezdeményez a Római-parti gátról

A főpolgármester kezdeményezi a Fővárosi Közgyűlés következő ülésén, hogy budapesti szintű ügydöntő népszavazást tartsanak a Római-parti védműről. Tarlós István az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában elmondta: felveti a népszavazás lehetőségét a testület előtt, mert már nem szakmai vita folyik az ügyben, és a vita ma már nem kezelhető. Megjegyezte, a népszavazás kiírásáról szóló esetleges közgyűlési döntést a Kúria írhatja majd még felül. Tarlósnál a parti nyomvonal mellett kiálló egyesület Facebook-bejegyzése miatt telt be a pohár. Az egyesület a Facebook-oldalán egy bejegyzést tett közzé, melyben az olvasható: zsidó értelmiségiek egy csoportja gettóba akarja zárni a Római-parton 70 hektáron élőket. Erre az Együtt úgy reagált, hogy ez a 30-as éveket idéző náci propaganda. Tarlós az idézett mondatot visszataszítónak nevezte. Szerinte biztos, hogy a parton kellene a gátat megépíteni, de ha már ezt a „kártyát is bedobják”, és rögtön el is kezdték „felpumpálni a dolgot”, akkor legyen budapesti népszavazás. Erről majd a közgyűlés dönt szeptember 27-én. A főpolgármester megemlítette: nem tudja megállapítani, hogy „kik és milyen motivációval jöttek elő” az említett „eléggé visszataszító” mondattal. (MTI, Index)

Szijjártó utasítást adott, hogy menekítsék ki a magyarokat Saint Martin szigetéről

Egy repülőgép bérlésére is utasítást adott, de a hurrikán miatt az infrastrukturális és kommunikációs lehetőségek megcsappantak, és eddig csak katonai gépek kaptak leszállási engedélyt. 9 magyar állampolgárról van szó. (444)

A Jobbik meg akarja fosztani Ádert az elnökségtől

Volner János, a Jobbik frakcióvezetője közölte: a pártja az őszi parlamenti ülésszak első napjaiban benyújtja az államfővel szembeni megfosztási eljárást célzó javaslatát. A lépést azért kezdeményezik, mert Áder János aláírta a plakáttörvényt, és ezzel egy nyíltan alaptörvényt sértő intézkedést fogadott el. Volner azt mondta, a kormánytöbbség kétharmados többséget igénylő rendelkezéseket próbált feles többséggel elfogadni, a korábban visszaküldött törvényhez pedig nem a kifogásolt pontokon nyúlt hozzá, hanem más rendelkezéseket módosított. Szerinte a köztársasági elnök az ügyben nem a jogállamiság felett őrködött, hanem a Fidesz pártpolitikai érdekeit szolgálta ki. Kérdésre elmondta: az informális visszajelzések alapján a parlament mindegyik ellenzéki képviselője támogatni fogja a javaslatukat. Ha azt a Ház kétharmados többsége is elfogadná, az Alkotmánybíróságnak kellene lefolytatnia az eljárást és felmenteni az államfőt. Erre persze a nagy kormánypárti többség miatt nincs sok esély. (MTI, 444)