Az MVM cáfol: elkötelezettek az atomenergia mellett

május 30, 2016

paks2

Nem számít olyan piaci áramárakra a jövőben az MVM Magyar Villamos Művek, ami biztosíthatná Paks II. megtérülését — írja a nol.hu hétfői cikkében, az állami cég szerint azonban szó nincs arról, hogy ne lennének elkötelezettek az atomerőmű-bővítés iránt. Kedden a Budapest Beacon egy olyan új tanulmányról számol be, amely szerint a projekt súlyos gazdasági veszteségeket jelentene Magyarországnak.

Az MVM-csoport elnök-vezérigazgatója, Csiba Péter a társaság stratégiáját bemutató sajtóbeszélgetésen fejtette ki, miszerint míg néhány évvel ezelőtt még kilencven-száz eurós áramárakról beszélhettünk megawatt-óránként, most csupán harminc euró körül vannak az árak, „és nem nagyon látunk okot a jövőbeni növekedésre” – számolt be a nol.hu.

Az orgánum cikke szerint ez azt jelenti, hogy az MVM Magyar Villamos Művek nem számít olyan piaci környezetre, ami biztosítaná Paks II. megtérülését. „Az értékelés a nemzeti fejlesztési tárcához tartozó társaság sztaniolba csomagolt hadüzeneteként is értelmezhető a paksi nukleáris bővítéshez tűzön-vízen át ragaszkodó kormány, illetve Miniszterelnökség felé”írja a hírportál hétfői cikkében.

Az MVM cáfol

Minden alapot nélkülöz az az állítás, miszerint az MVM nem áll ki Paks II. mellett. Az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója az MVM Csoport új stratégiájának bemutatásakor a vállalat piaci várakozásait és az arra adandó válaszokat foglalta össze, hangsúlyozottan a 2016-2020 közötti időszakra, Paks II. belépése pedig a jelenlegi tervek szerint ezen időszak után következik be. A 2020 utáni árkörnyezetre vonatkozóan az MVM egyik vezetője sem fogalmazott meg prognózist. A 2016-2020 alatti időszakra, illetve a Paks II. beruházás megvalósulását követő időszakra vonatkozó áramár becslések érdemben nem összevethetőek — olvasható a cég közleményében.

Az MVM egyetért a Nemzetközi Energia Ügynökséggel, melynek elemzése szerint a klímavédelmi célok nem teljesíthetők nukleáris termelési kapacitások nélkül. Az MVM Csoport számára kiemelt jelentőségű Magyarország ellátásbiztonsága, amely nukleáris kapacitások nélkül nem biztosítható — hangsúlyozták.

Eredetileg az MVM volt a gazdája az erőműbővítés tervének, ám az Orbán Viktor miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök által 2014 elején megkötött szerződés után az MVM-leányvállalat (MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. — a szerk.) a Lázár János vezette Miniszterelnökség alá került.

A projekt megtérülési számítása a Rothschild-csoport tavalyi modelljén alapul, melynek szerint a két, egyenként ezerkétszáz megawattos blokk 50,5-57,4 eurós piaci áramár mellett térül meg a jövő évtized közepétől számított hatvan éves élettartama végére.

Kedden újabb tanulmányt hoznak nyilvánosságra

Egy, a Greenpeace megbízásából készült új tanulmány szerint Paks II. súlyos gazdasági veszteségeket jelentene Magyarországnak. A dokumentum — melynek keddi bemutatójáról a Budapest Beacon részletes beszámolóval jelentkezik — a már említett Rothschild-csoport által jegyzett tanulmányt is súlyos kritikával illeti. Korábban más tanulmány is készült az új paksi blokkokkal kapcsolatban, ezekről a Budapest Beacon ugyancsak beszámolt itt, illetve itt.

Több európai uniós eljárás is indult az erőműbővítéssel kapcsolatban. Az egyikben az Európai Atomenergia Közösség (Euratom) emelt vétót az üzemanyag-beszerzésről szóló szerződés ellen, és az esetleges tiltott állami támogatás miatt is vizsgálat indult. Az Európai Bizottságot (EB) továbbá az is érdekli, sérti-e az Európai Unió (EU) versenyjogát, hogy versenyeztetés nélkül kapta az orosz Roszatom a beruházást. A magas testület korábban a titkosítások miatt is felvilágosítást kért a magyar hatóságoktól.