Az OTP 20 milliárd forintos hitelt ad a fővárosnak

június 24, 2014

varoshaz-e1402365608539

A napi.hu számolt be arról, hogy Budapest hat hitel megállapodást írt alá az OTP Bankkal, összesen 20 milliárd forint értékben, a hatalmas idei költségvetési hiány befoltozására.

A fővárosi közgyűlés 2014-re mintegy 70 milliárd forintos hiánnyal kalkulál. A tervezett kiadások mértéke 316,5 milliárd forint, míg az elvárt bevételek csak 246,7 milliárd forintot tesznek ki.

A napi.hu cikke szerint mivel törvényben szabályozzák, hogy hiány nem tervezhető, az önkormányzat a bevételi főösszeghez 49,7 milliárd forint maradványt vesz igénybe, illetve megszüntet betétet, továbbá 20 milliárdos hitelt vesz fel.

2013 végén a városháza egy hat részből álló pályázatot írt ki: három 5 milliárd forintos hitel nyújtására, egy 3 milliárdos, és kettő 1 milliárd forint értékű hitelre. Az OTP volt az egyetlen pályázó, amely mind a hat hitel nyújtására beadta pályázatát, mivel a három darab 5 milliárd forint értékű hitel nyújtására más bank nem adta be pályázatát. Az Erste és a K&H a kisebb összegű hitelekre beadta pályázatát, de végül mind a hat hitel pályázatát az OTP nyerte el.

A hitelek összköltsége a kamatokkal együtt 6,6 milliárd forint lesz.

A budapesti közgyűlés június 5-én írta alá a hitelszerződéseket, melyhez a kormány hozzájárulás is szükséges.

Hivatkozás:

Az OTP óriáshitelt ad a fővárosnak, napi.hu, 2014. június 24.