Berágtak a kormányra a szakszervezetek, tüntetni fognak a boltzár föloldása miatt

április 14, 2016

Vámos GyörgyVámos György. Fotó: ATV/Atv.hu

Kiakadtak a szakszervezetek a vasárnapi zárva tartás eltörlésén, az egyik közülük tüntetést is szervez. Nehezményezik, hogy a kormány megint nem egyeztetett velük, továbbá elfogadhatatlannak tartják a gyorsaságot, a szférára jellemző létszámhiányt ugyanis nem lehet egyik napról a másikra orvosolni, és akkor a bérpótlékokról még nem is esett szó. Vámos György szerint sportszerű döntés született, a százszázalékos vasárnapi bérpótlék pedig kifizethetetlen.

Több, kereskedelmi dolgozókat tömörítő szakszervezet is kiakadt, miután kedden – ahogy arról a Budapest Beacon is beszámolt – az Országgyűlés viharos gyorsasággal elfogadta az üzletek vasárnapi nyitva tartását tiltó jogszabály visszavonását, ezzel visszaállítva a bő egy évvel ezelőtti állapotot. A szándék egyértelmű: kisebb kár egy nyilvánvalóan hibás döntést felülírni, mint megkockáztatni, hogy egy esetleg sikeres népszavazással valódi politikai vereséget szenvedjen el a hatalom.

Orbánék azt mondják, ők hallgatnak az emberekre, azért döntöttek így, de a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) szerint ez nem igaz. Ők úgy vélik, a kormányt pusztán a politikai veszteség miatti félelem vezérelte. Elfogadhatatlannak tartják, miszerint míg a miniszterelnök hétvégén még arról beszélt, hogy megvédi a vasárnapot és a családokat, továbbá egyeztet a szakszervezetekkel, addig a kormány hétfőn már a boltzár eltörlését jelentette be.

A KASZ szerint a vasárnapi újranyitással a szabadnapjukat veszítik el a dolgozók, a kabinet pedig még annak az esélyét is elvette, hogy mindez legalább tisztességes bérért cserébe történjék. Ötvenszázalékos pótlékért nem fognak lemondani a dolgozók a magánéletükről – hangsúlyozza a szakszervezet, amely egyébként több munkaadóval is megállapodott korábban a béremelésről, mindez azonban veszélybe kerülhet, hiszen akkor még nem volt szó a vasárnapi munkanapról. „Mi lesz azokkal, akiknek a bérébe beépítették a vasárnapi pótlékot? Belegondoltak abba, hogy mit tesznek ezekkel a munkavállalókkal?” – kérdi a szakszervezet.

Közben a kereskedelmi szektorban óriási a munkaerőhiány. Emiatt a hatnapos beosztást sem egyszerű törvényesen elkészíteni – állítja a KASZ. Szerintük ezt a létszámhiányt nem lehet egyik pillanatról a másikra orvosolni.

Mindezeket figyelembe véve a szakmai szervezet egyeztetést és százszázalékos vasárnapi bérpótlékot javasol, melyre az ellenzéki pártok egyébként javaslatot is tettek kedden, csakhogy a kormánypárti képviselők ezt elutasították, méghozzá arra hivatkozva, hogy a népszavazást csak az eredeti állapot helyreállításával lehet elkerülni. A bérpótlékokkal majd később foglalkoznak – ígérték. A KASZ továbbá haladéktalanul aláírásgyűjtésbe kezd, és tüntetni is fog.

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke is hasonlóan látja a helyzetet. Szerinte a kereskedelemben dolgozók jelenlegi létszámával, a vasárnapokra érvényes ötvenszázalékos pótlékkal, illetve a munkaidő-beosztási szabályokkal csak a dolgozók jelentős hátrányára valósítható meg a vasárnapi nyitva tartás. A konföderáció éppen ezért kezdeményezi a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) azonnali összehívását.

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) is „mélységes csalódással” értesült a kormány döntéséről. Sérelmezik, hogy az érdekképviseletekkel semmilyen egyeztetés nem zajlott, azt pedig egyenesen elfogadhatatlannak tartják, hogy a vasárnapi munkavégzés lehetőségének újbóli bevezetése a korábbi feltételekkel valósul meg.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára volt az egyik legnagyobb ellenzője az üzletek vasárnapi zárva tartásának, ennek megfelelően, bár üdvözölte a döntést, ő is nehezményezi, hogy a kormány egyeztetés nélkül döntött – ahogyan annak idején a bevezetésről is.

A vasárnapi pihenőnapot elrendelő törvény a most elfogadott módosítás kihirdetését követő napon veszti hatályát. A jogszabály Magyar Közlönyben való megjelenésének függvényében az üzletek ennek megfelelően akár már most vasárnap nyitva tarthatnak, ám az engedélyek, valamint a bejelentési kötelezettségek miatt – például a dolgozóknak és az önkormányzatoknak – várhatóan nem mindegyik nyit majd ki már az első „nem szabad” vasárnap. Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint sokan ki fognak nyitni. Nem biztos, hogy annyian és olyan hosszú időre, mint régen, de a szándék megvan – mondta Vámos György, a szervezet főtitkára az ATV Esti Start műsorában kedden. A nyitás mikéntje sem mindegy: nagyon leépült például a részmunkaidősök tábora, helyettük most újakat kell fölvenni. Dolgozókat is átcsoportosíthatnak, de a Munka Törvénykönyve szerint hét nappal előre be kell jelenteni, ha megváltoztatják a beosztásukat – tette hozzá Vámos. Szerinte egy biztos: „pokolian nehéz lesz” munkaerőt találni.

A főtitkár szerint a kormány ugyanakkor – többek közt a pótlékok tekintetében is – sportszerű volt, már ami a visszaállítást illeti. Érti a szakszervezeteket, amiért aggódnak a dolgozókért, de Vámos azt mondja: aggódjanak a vendéglátásban, és más területen dolgozókért is, ne kezeljék a kereskedelmet külön. Szerinte egyébként a százszázalékos bérpótlék a kereskedelemben kifizethetetlen.

Aki ki akar nyitni, az örül, a vásárló szintén örül, végső soron pedig utóbbi a fontos – összegzett Vámos.