Bokros Lajos: a magyar kormánynak nincs ésszerű gazdaságpolitikája

február 11, 2015

bokros3

Beszáll az állam az Erste Bankba, és a bankadó is csökkenni fog a jövő évtől, de a pontos részletek még nem ismertek. A tranzakciónak semmi értelme nincs, a bankok elleni háborút pedig elvesztette a kormány – mondta Bokros Lajos, a Modern Magyarország Mozgalom (MOMA) elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Orbán Viktor miniszterelnöknek, Suma Chakrabarti, az EBRD elnökének és Andreas Treichl, az Erste Bank vezérigazgatójának hétfői megállapodása értelmében az EBRD és a magyar állam 15-15 százalék részesedést szerez az Erste Bank Magyarországban. Hogy menyiért, az állítólag majd májusban derül ki. A megállapodás részét képezi, hogy a bankadót a kormány a jövőben az európai átlag közelébe fogja csökkenteni: 2016-ban 60 milliárd forinttal, 2017-ben ennél valamivel kisebb mértékben csökkennek majd a bankok terhei.

A bevásárlást és a bankadó csökkentését külön kell választani – mondja Bokros. Ha volt tárgyalás a bankadóról, és a kormány engedett, akkor úgy tűnik, hogy a bankok elleni háború és az elszámoltatásuk nem sikerült.

Helyette sikerült a hitelezést megállítani, és a gazdasági növekedést annyira megfékezni, hogy Magyarország most már “levegő után kapkod”. A kormánynak szembe kellett néznie azzal, hogy ilyen mértékű – forgalmat, és nem nyereséget terhelő – adókkal elpusztítja a bankszektort, amelynek egyébként az üzleti tevékenysége az országot szolgálná.

Ennek az eszeveszett küzdelemnek és áldatlan harcnak az lett a végeredménye, hogy megszűnt Magyarországon a hitelezés, márpedig “a hitel híja minden mozgást elakaszt” – idézte Bokros Széchenyi István gondolatát.

Egy olyan gazdaságban, ahol nincs kitermelhető nyersanyag, a siker egyetlen lehetősége a versenyképes munka, amit viszont csak akkor lehet végezni, ha vannak – akár külföldi, akár belföldi – beruházások. Beruházáshoz viszont pénz kell, azoknak egy része pedig hitel – jegyezte meg Bokros.

Ettől teljesen független dolog a bevásárlás, ennek a 15 százaléknak viszont a magyar állam szempontjából nyilvánvalóan semmi értelme sincs – mondja Bokros. Értelme az EBRD és az Erste szempontjából lehet, hiszen más pénzén tudnak növekedni. Ha ezzel a bank tőkét tud emelni, akkor jól jár. A magyar államnak és a magyar adófizetőknek ez biztosan nem jó, mert maximum a bank növekedéséhez járulunk hozzá, irányítási jogunk ettől még nem lesz.

Bokros szerint az egész tranzakció mögött Orbán Viktor és a meggyőződése áll, amely szerint a magyar állam tulajdonosi részesedése a gazdaságban növelendő. Megvették a Budapest Bankot, megvették a Magyar Külkereskedelmi Bankot, most pedig az Erstében vásároltak részesedést, és egyiknek sem volt semmi értelme, csak a magyar adófizetők pénzét szórják el értelmetlenül – mondja Bokros.

“A magyar kormánynak nincs ésszerű, szakszerű és becsületes gazdaságpolitikája, úgy pazarolja az adófizetők pénzét, ahogy neki tetszik, következésképpen ez a 15 százalék lehet egy ilyen szent arány, amit mindenképpen el akar érni, akár van ennek értelme, akár nem.”

Bokros szerint stratégiai hibáról van szó ezzel a 15 százalékkal, mivel még az árat sem tudjuk (májusban akkora árat mond az Erste, amekkorát csak akar?), de ha az állam 100 százalékot vett volna, annak sem lenne értelme, mert az államnak semmi keresnivalója sincs a bankszférában.

“Ha a bankokat államosítják, azt úgy hívják, hogy szocializmus. Ezt kipróbáltuk 42 évig, semmi értelme nem volt” – mondta Bokros Lajos.

Hivatkozás:

http://www.atv.hu/videok/video-20150211-bokros-az-allam-pazarolja-az-adofizetok-penzet