EU-támogatások: elképzelhető a magyar állam túlköltekezése

december 2, 2015

Elkészült az M43-as autópálya az országhatárigRekordmennyiségű, legalább 404 milliárd forintnyi uniós támogatást fizetett ki a magyar állam a pályázóknak novemberben. Az új történelmi csúcs fölveti annak kockázatát, hogy a rendelkezésre álló hétéves uniós keretet Magyarország túlkölti, és kizárólag a magyar büdzsé terhére fejezik be a projekteket.

November 5-től december 1-ig 404 milliárd forintnyi uniós támogatást fizetett ki a magyar állam a pályázóknak, ezzel 8,91 billióra kúszott föl a jelenlegi ciklus számlálója – derül ki a Portfolió szokásos hó eleji elemzéséből. A tavaly decemberben kialakult eddigi történelmi csúcsot bő százmilliárddal szárnyalta túl a friss, ráadásul nem is az egész novemberi hónapra vonatkozó adat.

A Portfolió adatbázisa szerint ezzel 2,045 billió forintra ugrott az idei kifizetés, csakhogy így már az éven belüli pályát is jócskán lehagyta az intézményrendszer. Az egész éves kifizetési cél 2,236 billió forint.

A sietséget az indokolja, hogy küszöbön a 2007 és 2013 közötti uniós ciklus zárása, a számlabenyújtások végső határideje pedig december vége. A másik hajtóerő a portál szerint az olyan kormányzati erőfeszítések lehetnek, mint például, hogy bizonyos fejlesztési területeken (például a közlekedési beruházásoknál) az irányító hatóság novemberben áttért a kedvezményezetti helyett a szállítói kifizetésekre, azaz már előre jelentős támogatásokat fizet ki, például a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt-nek (NIF).

A beérkező támogatási számlákból a hatóságok jövőre állítanak össze egy végső elszámolást, hogy azt záró kifizetési igénylésként 2017 március végéig be tudják nyújtani Brüsszelnek. A probléma a kifizetés volumene: ha ilyen ütemben folytatódik tovább a pénzek kiszórása, fönnáll annak a kockázata, hogy több számla keletkezik, mint amennyit végül Magyarország el tud számolni Brüsszellel.

A Portfolió számításai szerint a támogatási keretösszeg 8,6-8,7 billió forint körüli összeg kifizetését tenné lehetővé, ez pedig egybecseng azzal, amit a Miniszterelnökség vezető tisztviselői nyár óta emlegetnek. Lázár János kancelláriaminiszter az utóbbi hetek kormányinfós sajtótájékoztatóin ezzel szemben már azt jelezte, hogy a hétéves ciklusra vonatkozó összes kifizetés valahol 9-9,1 billió forint körül állhat meg, és eddig el is költöttek 8,91 billiót, legalábbis a pénzügyi szakportál számításai szerint.

Ha valóban túlköltésről van szó, az azt jelentheti, hogy kizárólag a magyar költségvetés terhére kellene kifizetni a projektek hajrájával most beözönlő támogatási számlákat. Ez akár a 2,4 százalékos GDP-arányos hiánycélt is elérhetetlenné teheti, hiszen a különbözet akár több száz milliárd forintra is rúghat.