Fölmondta a főváros a Simicska cégével tíz éve kötött szerződést

szeptember 30, 2015

simicska_GRIDfekvo-e1423563855684Pénzügyi szabálytalanságokat tárt föl a Csalás Elleni Európai Hivatal a Közgép Zrt. uniós források bevonásával megvalósult magyarországi beruházásainál – értesült a Népszabadság. Simicska Lajosra rájár a rúd: a főváros szerdán egyoldalúan fölmondta a szerződést a több mint hétszáz budapesti hirdetőoszlopot üzemeltető reklámcégével.

A Csalás Elleni Európai Hivatal (OLAF) lezárta a Közgép Zrt. tevékenységével kapcsolatos vizsgálatot – közölte a Népszabadsággal a hivatal sajtószolgálata.

A Népszabadság brüsszeli forrásai szerint a vizsgálat pénzügyi szabálytalanságokat tárt föl, ezért az Európai Bizottság (EB) már készül arra az eljárásra, amelynek keretében a nem rendeltetésszerűen felhasznált uniós támogatások visszatérítésére fogja kötelezni a magyar irányítási hatóságot.

A következő lépésekről és a visszafizetendő összeg nagyságáról egyelőre folynak a tárgyalások a magyar kormány és az uniós testület között. A kabinet két héten belül válaszol több kérdésre – tájékoztatta a lapot Csepreghy Nándor. A Miniszterelnökség államtitkára szerint döntés egyetlen, az unió költségvetési ciklusát lezáró ügyben sem született még.

Csepreghy még korábban megerősítette: az OLAF mintegy félszáz, 2007 és 2013 közötti, együttesen nagyjából félbillió forint összértékű magyarországi beruházás ügyében vizsgálódik. Ebből a Közgépre 162 milliárd forintnyi beruházás vonatkozik, legalábbis a Miniszterelnökség listája szerint, melyre hat projekt került föl: az M0-nak az 51-es főút és M6-os autópálya közötti szakaszának bővítése, a Szajol-Püspökladány vasútvonal átépítése, a Záhony környéki vasúti nagyberuházások, Székesfehérvár és környéke szennyvízcsatorna-hálózatának bővítése, valamint egy soproni és egy szolnoki Közgép-beruházás.

Rájár a rúd Simicskára

Szerdán arról döntött a Fővárosi Önkormányzat, hogy október 31-vel egyoldalúan felbontja szerződését Simicska Lajos (képünkön) reklámcégével, a több mint hétszáz budapesti hirdetőoszlopot üzemeltető Mahir Cityposter Kft-vel – írja az Atv.hu. A céget arra kötelezi a főváros, hogy a rendkívüli felmondás értesítésében szereplő időponttól számított hatvan napon belül bontsa el a hirdetőoszlopokat.

A Fővárosi Közgyűlés azzal indokolta a majdnem tízéves megállapodás fölrúgását, hogy az előnytelen, és a kötelezettségek szempontjából súlyosan egyoldalú.

Simicska cége megdöbbenéssel fogadta a magas testület döntését, és mivel véleményük szerint mindig teljesítették szerződési kötelezettségeiket, nem tudják elfogadni a felmondást – írják közleményükben.

A cég különösen felháborítónak tartja a döntést, hiányolják annak törvényes jogi-szakmai indoklását. Szerintük a valódi indok a közgyűlési előterjesztés írásbeli indoklásában szerepel, melyben a társaság tulajdonosi szerkezetét, a tulajdonos személyét, és egyéb gazdasági érdekeltségeit kifogásoló megállapítások szerepelnek.

A szerződés felmondása „nyilvánvalóan jogszabályba ütközik, egyben bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúját is felveti”, ezért a cég a felmondás kézhezvétele után azonnal megteszi a szükséges jogi lépéseket azért, hogy megóvja törvényes jogait és érvényesítse jogos igényeit.

A főváros Simicska cégével 2006-ban írt alá az utcabútorok telepítéséről, üzemeltetéséről és reklámcélokra történő hasznosításáról szóló szerződést. Ez 621 hagyományos hirdetőoszlop és száznegyven „le- és elfedő rendszerű hirdetőoszlop” fölállítására, és huszonöt éven keresztül való üzemeltetésére jogosította fel a Mahir Zrt-n keresztül a Simicska Lajos tulajdonában álló céget.