GKI: a forint várhatóan tovább gyengül az euróval szemben

január 11, 2015

GKI

A GKI független gazdaságkutató előrejelzése szerint a forint 2015-ben fokozatosan fog gyengülni az euróval szemben. A kormány nem tesz lépéseket a forint erősítése érdekében, inkább az látható, hogy úgy vélik, a gyengébb forint a magyar gazdaság hasznára fog válni – mondta Vértes András, a GKI vezetője, aki nem ért egyet a kormány feltevésével.

Vértes az ATV-ben azt nyilatkozta, hogy a forint és az euró gyengélkedése a dollárral szemben azt tükrözi, hogy a tőke kiáramlik Magyarországról és Európából az Egyesült Államokba, amit a meglepően erős negyedik negyedéves amerikai gazdasági teljesítmény magyaráz, ami jóval meghaladta a várokozásokat. Továbbá a FED elnöke, Janet Yallen azt mondta, hogy várakozásai szerint a FED a második negyedévtől tervezi a kamatszint megemelését, ami Vértes szerint hatalmas ösztönzést jelent a cégek és kormányzatok számára, hogy dollárt vásároljanak.

Vértes nem gondolja, hogy Görögország kilépésének lehetősége az euró-zónából jelentős tényező lenne. Megjegyezte, a kormány szándékosan erősítette a forintot december végén, annak érdekében, hogy az év végi hiányt kozmetikázza (a magyar államadósság 45 százaléka devizaalapú), de most hagyják a forintot gyengülni az euróval szemben abban a hitben, hogy ez majd erősíteni fogja a magyar gazdaságot.

Vértes azonban felhívta a figyelmet arra is, hogy a magyar export 70-80 százalékát olyan multinacionális cégek hozzák létre, amelyeknek működése az euróhoz és a forinthoz köthető, és számos összetevőt importálunk összeszerelésre vagy re-exportra. Megjegyezte, hogy a kis- és középvállalkozások főleg a hazai piac felé fordulnak, és emiatt ezek a cégek nem profitálnak egy gyengébb valutából.

A GKI 2014 elején azt jelezte előre, hogy 2015-ben az átlagos euró-forint árfolyam 320 HUF/EUR lesz. Most ezt a becslést 330-ra korrigálta, miután a parlament elfogadta a bankok devizahiteleinek forintra váltását előíró törvényt. Vértes elmondta, hogy az ukrán válság és egyéb tényezők függvényében a forint még tovább gyengülhet az euróval szemben.

Vértes végül arra is rámutatott, hogy ennek szokatlan hatása is lehet a költségvetésre. Egyfelől ez növeli a Brüsszelből érkező EU-s fejlesztési források forintban kifejezett értékét, másfelől viszont növeli az importtal foglalkozó cégek működési költségeit, és nehéz helyzetbe hozza a jelentős devizahitellel rendelkező cégeket.

Hivatkozás:

http://www.atv.hu/videok/video-20150105-vertes-andras-eb