A GKI szerény, 1,3%-os GDP növekedést vár 2014-ben

november 5, 2013

GKI-300x171

“A teljes magyar gazdaság folyamatos zsugorodáson megy keresztül.”

Karsai Gábor, a Gazdasági Kutató Intézet  Igazgatóhelyettese elmondta Rónai Egonnak az ATV-ben ma reggel, hogy a kormány által 2014-re előrevetített 2%-os GDP növekedés túl optimista.

Karsai szerint a magyar GDP múlt évben 1,7%-kal zsugorodott. A GKI 0,3%-os GDP növekedést prognosztizál erre az évre, ami a tavalyinál 25%-kal magasabb gabonaterménynek tudható be, a 2014-es évre pedig 1,3% mértékű növekedést jósol az emelkedő fogyasztói és üzleti bizalom miatt. Összehasonlításként a Szlovákiában, Lengyelországban és Romániában várható növekedés 2%-ot is meghaladja jövőre, A Balti államok esetében ez a szám 4%.

“Az év első nyolc hónapját vizsgálva azt láthatjuk, hogy szinte minden ágazatban csökkenés történt – az iparban, a szállítmányozásban, a kiskereskedelemben is – mondta el Karsai. „Bár az export minimális mértékben növekedni tudott, és az építőipar is növekedésnek indult hét évnyi komoly csökkenést követően”, a magyar gazdaság növekedési képességét visszafogja a befektetési kedv alacsony mértéke, a stabil jogi környezet hiánya, és a válságadók általi folyamatos beavatkozások” úgymint az adótörvények folyamatos változtatása, ami olyan speciális ágazatokra van hatással, mint a bankok.

Karsai szerint a politikailag népszerű programok, mint a parlament által megszavazott 20%-os rezsicsökkentés olyan hatással bírnak, hogy a reálbérek rövid távon emelkednek, de hosszú távon aláássák a beruházásokat és arra kényszerítenek vállaltokat, hogy csökkentsék dolgozóik és a beszállítóik számát a költségcsökkentés érdekében. “Az egész magyar gazdaság folyamatos zsugorodáson megy keresztül.”

Karsai rámutat arra is, hogy a tőke elhagyja a vállalatokat, mert a Magyar vállalatok a profitjukat külföldön fektetik inkább be, nem pedig itthon. Továbbá rekordszámú képzett munkaerő hagyja el az országot jobb munka reményében. Karsai ezeket a dolgokat „normálisnak” nevezte, de amiatt, hogy a folyamtok gyorsan és egy időben történnek, ez véleménye szerint annak a jele, hogy rossz a gazdaságpolitika.

„A kormány megnyerte a „szabadságharcot”. Az országnak nem kellett aláírnia a megállapodást az IMF-fel, a kormány-közeli cégeknek rengeteg munkája van, és sok piac alakult át oly módon, hogy a kormányhoz lojális vállalatok jártak jól. Az a probléma, hogy az egész ország fizeti meg ennek a magas árát.” jegyezte meg Karsai, aki hiszi, hogy bárki nyerje is meg a jövő évi választásokat, annak “helyre kell állítani a független intézmények valós függetlenségét, és vissza kell térnie a szabad piac elveihez..”

Hivatkozás:

Növekedésre számít a GKI, ATV Start, 2013. november 5.