A GVH 11 vállalatot összesen 1 milliárd forintra büntetett kartellezésért

január 12, 2014

office

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) csütörtökön bejelentette, hogy 11 irodaszer ellátó céget összesen 1 milliárd forintra bírságolt meg, mert feltehetően kartelleztek 19 esetben,  2008 és 2011 közötti közbeszerzési pályázatokon. A cégek közül három a feltételezések szerint megállapodást is kötött a kartellezésre.

A legnagyobb bírságot, 600 millió forintot a Gyárt-ker Kft.-re szabtak ki, ami jelenleg felszámolás alatt áll.

A GVH igazgatója Juhász Miklós szerint a hivatal az elmúlt öt évben 60 kartellezési ügyben indított vizsgálatot.

Juhász szerint a kartellező cégek a vevőknek 10 – 40% közötti többletfizetést jelent.

Juhász bejelentette, hogy ebben az esetben a bejelentő 10 millió forintos díjat kapott az ügy felderítéséhez szükséges információ átadásáért. A törvény szerint a GVH fizethet ilyen díjat, melynek mértéke a kiszabott bírság maximum 1%-a lehet. Ezt bárki megkaphatja, aki információt vagy bizonyítékot szolgáltat az összejátszásra, az ár, piaci részesedés, az eladott áru mennyisége vagy a gyártási kapacitásra vonatkozóan.

Hivatkozás:

Egymilliárdra bírságoltak kartellező irodaszerkereskedőket, hvg.hu, 2014. január 9.