Harmincmilliárdért bővítik a Testnevelési Egyetemet

december 8, 2015

Sávolt-Szabó TündeA kormány döntése alapján több mint százezer négyzetméteres területen épülhet meg Budapesten a Testnevelési Egyetem új campusa, amely 2018 szeptemberére készülhet el – írta az MTI.

Ezt Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért felelős államtitkára (képünkön) jelentette be szombaton sajtótájékoztatón az Alkotás utcai oktatási intézmény, valamint az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI) fejlesztéséről hozott kormányhatározatot ismertetve.

A kormány az elmúlt években több sikeres programot indított el a sport mint stratégiai ágazat területén. Ennek a folyamatnak az egyik legfontosabb állomása a Testnevelési Egyetem – ismertebb nevén a TF – fejlesztése, hiszen az intézmény az élsportolók fejlődésének, gyermekeink sportolásának és az egészséges életmódra nevelésnek az alappillére – mondta az államtitkár.

Az új campust a TF jelenlegi területén, az OSEI felszabaduló épületeivel kiegészülve és a Csörsz utcai sporttelepen alakítják ki. A teljes beruházás az előzetes kalkulációk szerint mintegy harmincmilliárd forintba kerül majd – közölte.

Mocsai Lajos, az egyetem rektora fölhívta a figyelmet arra, hogy az idén novemberben fennállása kilencvenedik évfordulóját ünneplő TF a világ legrégebbi és legsikeresebb, mozgáskultúrával foglalkozó egyeteme, amelynek létesítményeiben XIX-XX. századi körülmények uralkodnak. A rektor szerint a tanintézmény hagyományai, a magyar sportszakemberképzésben betöltött szerepe, a magyar nemzet rossz fizikai és egészségi állapota, az egyetem célfilozófiája és az iránta támasztott követelmények megkövetelik, hogy olyan, Európában egyedülálló oktatási központ jöjjön létre, amely a világban is csak a tokiói sportegyetemhez hasonlítható.

A leégett csarnok helyére ötvenméteres fedett uszoda, a Csörsz utcai sporttelep BAH-csomópont felőli oldalán pedig multifunkcionális sportcsarnok épül majd. A létesítmény nyolcszintes lesz, ebből kettőt a felszín alatt alakítanak ki – ismertette a rektor, hozzátéve, hogy a mélygarázsokban a környékbeliek autói is helyet kaphatnak.

Kérdésre válaszolva Mocsai Lajos azt mondta, hogy a Csörsz utcai sporttelepet a szomszédos park terhére 2500-3000 négyzetméterrel kibővítik, de Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármesterrel megállapodtak abban, hogy a közelben hasonló méretű zöldfelülettel kárpótolják a környéken lakókat.

A tájékoztatón elhangzott még, hogy felújítják a huszonöt méteres uszodát és a tanmedencét is. A tervek szerint az egyetem főépülete az OSEI területén lévő, szerkezetkész állapotban lévő nagyépületben, az egyes tanszékek, a sportági intézetek, az újonnan létrehozandó sporttudományi labor, valamint a legális teljesítményfokozó és táplálékkiegészítő szereket vizsgáló laboratórium a Hauszmann Alajos által tervezett kisebb műemléképületekben kap helyet.

Szabó Tünde beszélt arról is, hogy szintén kiemelt hangsúlyt kap a sportegészségügy fejlesztése. A kormány úgy döntött, hogy az Országos Sportegészségügyi Intézetnek – közismertebb nevén a Sportkórháznak – a világszínvonalú magyar sporteredményekhez méltó, a kor követelményeinek megfelelő, minden igényt kielégítő helyet biztosít a jelenlegi, több mint százéves műemléképületek helyett. Az OSEI új helyszíne ad majd otthont egyebek mellett a sportolók járó- és fekvőbeteg-ellátásának, a sportsebészetnek és a rehabilitációnak, a szűrővizsgálatoknak és egyéb, nem betegellátó feladatoknak.

Szabó közölte: az OSEI új helyszínéről december 16-án dönt a kormány.

Az államtitkár és a rektor egyetértett abban, hogy a Sportkórház fejlesztése valódi minőségi, érdemi előrelépést jelent a sportegészségügyben.