A tokaji borvidék fejlesztésére megy hárommilliárd forint közpénz

március 7, 2016

Tokaj, bor, borvidékFotó: Boraszportal.hu

Megvalósulhat a Tokaji Borvidék Borászati Közösségi Infrastruktúra Program, a kormány ugyanis támogatja azt – az erről szóló kormányhatározatot a Magyar Közlöny keddi számában tették közzé, számolt be róla az MTI.

Eszerint a kormány támogatja, hogy a tokaji borvidéken a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa – mint kedvezményezett – borászati közösségi infrastruktúraprogramot valósítson meg azzal a céllal, hogy a tokaji borvidéken lévő valamennyi borászat borkészítési technológiai hátterét közösségi alapon alakítsák ki, illetve javítsák. Ehhez pedig valamennyi tokaji borvidéki borászat egyenlő feltételekkel hozzáférhessen.

Emellett a kormány felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy a kancelláriaminiszterrel, valamint a földművelésügyi miniszterrel együttműködésben gondoskodjék hárommilliárd forint költségvetési támogatás biztosításáról a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa számára. Ez a forrás a Tokaji Borvidék Borászati Közösségi Infrastruktúra Program befogadó- és a programhoz kapcsolódó egyéb épületek létesítéséhez; a programot kiszolgáló további infrastrukturális fejlesztések megvalósításához, valamint a közösségi infrastruktúra program lebonyolítási költségeinek fedezéséhez szolgál forrásul. El kell készíteni továbbá a támogatás költségvetési átcsoportosításához szükséges előterjesztést is a kormány számára.

A végrehajtásért a nemzetgazdasági miniszter, a kancelláriaminiszterrel és a földművelésügyi miniszterrel együttműködésben felelős. A határidő azonnali – olvasható a Magyar Közlönyben.