A Heti Válasz kormány-oldali hetilap interjút készített Heim Péterrel, a Századvég igazgatójával a magyar gazdaságpolitikáról. A nagyarányú állami forrásból működő agytröszt korábbi tulajdonosa a jelenlegi kormányszóvivő, Giró-Szász András volt. Lehet, hogy az interjú egy változó gazdaságpolitika előszele?

Számított a kétharmadra?

Várakozásaimhoz képest rosszul szerepelt a Fidesz. Volt közvélemény-kutató, mely 50 százalék fölötti listás eredményt várt. Nem akarok ünneprontó lenni, de el kellene gondolkozni, miért hiányzik néhány százezer voks.

Vajon miért?

Az emberek nem szeretik a hosszú háborús hadviselést. Egy részük már belefáradt ebbe, s békére vágyik. Ezért örvendetes a miniszterelnök legutóbbi megnyilvánulása, mellyel békülékenyebb hangot ütött meg az unióval kapcsolatosan, és egyértelművé tette: az ország jövőjét továbbra is az EU-ban képzeli el. A budapesti eredményekből a Fidesznek le kell vonnia a tanulságokat: a fővárosi értelmiséggel ki kell egyeznie. A Jobbik megerősödését a fiatalok elpártolásával magyarázom; a kormány nem igazán foglalkozott velük az előző ciklusban. Pedig európai programok szervezésével meg lehetne fogni őket is. Azt viszont látni kell: az értelmiségi fiatalság nem Keleten, hanem Nyugaton akar élni. Bár nem hiszem, hogy örökre elidegenedtek a hazájuktól, jelzéseiket komolyan kell venni.

De miért bukott meg a baloldal?

Ha valaki nagyon elégedetlen volt az Orbán-kormánnyal, akkor is nehezére esett volna egy ilyen katyvaszos, teljes hangzavarban lévő társaságra szavazni. A Jobbik nemcsak a fiatalok körében erős, hanem a társadalom leszakadó rétegeiben is. Pont ott, ahol korábban az MSZP-nek is erős volt a támogatottsága. Az elpártolókat a baloldal könnyen vissza tudná szerezni, ha tisztán baloldali társadalom- és gazdaságpolitikát követne. Ennek létjogosultságában én nem hiszek: szerintem csak a konzervatív gazdaságpolitika vihet előrébb egy országot. Veszélyesnek tartom ugyanakkor, hogy a populáris nézetekre való igény elhatalmasodott a társadalomban. Ha a baloldal megpróbálja visszaszerezni a szavazóit például a Jobbiktól, akkor nyitnia kell a középosztály alsó rétege és a szegények felé. Ez viszont csak ígérgetéssel fog menni.

Mit gondol, marad a kormány unortodox gazdaságpolitikája? Elvégre már látszanak az eredményei.

A jó makrogazdasági mutatók nem kizárólag az unortodox gazdaságpolitikának köszönhetők. Egy helyreállítódási perióduson megy keresztül a magyar gazdaság. Lényegében az elmúlt hét évben recesszióban voltunk: a lakosság és a bankok igyekeztek leépíteni a hiteleiket, javítani pénzügyi pozícióikat. Bár a lakosság esetében a jövedelemhez viszonyított hitelállomány szerintem még 2015 nyaráig csökkenni fog, már most látható, hogy egyre több pénz van az emberek zsebében. Persze, nem mindenkiében, mert a fellendülés először a társadalom legfelsőbb rétegeiből indul ki, és nem a szegényektől. Ennek leszivárgása pedig lassú folyamat. Tudom, nem szokás Bajnai Gordont dicsérni, hibái mellett viszont az erényeiről sem szabad megfeledkezni: ha nem törli el a 13. havi nyugdíjakat és jövedelmeket, akkor ma is fenntarthatatlan pályán mozogna az államháztartás.

Ez nem Bajnai ötlete volt: a Valutaalap kérte a hitelért cserében.

Akkor is ő lépte meg. A közgazdászok már régóta sürgették a teljesítmény nélküli jövedelemkiáramlás megszüntetését. Szerencsére a második Orbán-kormány intézkedései is mind a külső és a belső egyensúly javításának irányába hatottak. A kabinet sokat tett a nagy külső adósság leépítéséért is, ami Magyarország sérülékenységének továbbra is legfőbb oka. Az egyensúlyjavítás egyik legfontosabb eleme a multinacionális vállalatokkal szembeni kemény fellépés, a jövedelmeket itthon tartó gazdaságpolitika meghirdetése volt. De a kormány drasztikusan lépett a munkaerőpiacon is. Politikailag persze nem volt hálás feladat, mert a munkanélkülieknek három hónapnyi segély után ismét el kell kezdeniük munkát keresni, a rokkantnyugdíjasokat pedig a kormány igyekezett visszalökdösni a munkaerőpiacra. Ez azonban mind feltétele volt annak, hogy Magyarország gazdaságilag megújuljon.

Ha marad a kormány gazdaságfilozófiája, az adósságcsökkentés, a külső egyensúly javításának politikája, marad a konfrontatív hangnem is?

Ha nő a szétosztható torta nagysága, akkor mindenki meg fog nyugodni egy kicsit. Ha pedig több lesz az elkölthető jövedelem az országban, akkor nem lesz szükség belemenni ennyi konfliktusba. A Jobbik megerősödésétől tartva a Fidesz fenn fogja tartani a harcias retorikát, ez viszont káros az országra nézve, mert félelmet kelt és elriasztja a külföldi befektetőket. Ravasz szabályozási módszerekkel gyakran hamarabb célt lehet érni, mint nyers hatalmi erővel, kemény kommunikációs hadviseléssel. Ami a külső egyensúlyt illeti: azt tovább már nemigen kell javítani. Az ország fizetésimérleg-többlete hárommilliárd euró körüli. A következő négy esztendőben pedig évi négymilliárd eurónak megfelelő uniós forrás áramlik majd be hazánkba, így Magyarország külső hitelpozíciója a négy év alatt legalább 28 milliárd euróval fog leépülni. Ez látványos javulás.

Az államháztartási hiány alakulása is látványos. Az első három hónapban összejött az egész évre tervezett deficit 70 százaléka, több mint 700 milliárd forint. Az ellenzék máris megszorításokért kiált.

Nem látok okot a megszorításra: a költségvetési hiány lefutása a szokásos. Lehet, hogy a költségvetés tartalékaiból zárolni kell 50 vagy 100 milliárd forintos nagyságrendben, a folyamatok belső korrekciókkal kézben tarthatók. Idén is három százalék alatt lesz az államháztartás hiánya, s úgy látom, a kormány jövőre inkább már a két százalék körüli deficitet célozza meg.

Mely területeken kellene a kormánynak reformokat végrehajtania?

Az ország alapjának a szellemi tőkének kell lennie, ennek erősítése nélkül sehová sem fogunk jutni. Magyarország lassú lecsúszása a szomszédokhoz képest mindaddig folytatódni fog, amíg rá nem jövünk, hogy a humántőkébe való befektetés kulcsfontosságú. Mivel aránytalanul sokat költünk a gazdasági szektor támogatására, ezért elsősorban erről a területről lehetne pénzt kivonni, s az oktatásba, valamint az egészségügybe átcsoportosítani. Szingapúr vagy Finnország, s még Amerika sikerének is a versenyképes oktatási rendszer az alapja. El kellene érni, hogy megint legyenek kiváló iskoláink és egyetemeink. Nem kell ezernyi egyetemet fönntartani. Legyen egy tucat, rájuk viszont áldozzunk tisztességesen: forrásokat semmiképp se vonjunk ki a rendszerből.

Hogy látja: mire jó a nonprofit közműszolgáltató? Van még tere egyáltalán a rezsicsökkentésnek?

A rezsicsökkentéssel már elmentünk a falig: tovább nem lehet folytatni. A hazai lakossági gázárak lejjebb jöttek nemzetközi összevetésben, így az áramárak is. De ha a szolgáltatáson nem marad marzs, akkor ez a működtetés rovására fog menni. Konzervatív közgazdászként nem hiszek abban, hogy bármilyen ágazatot nonprofittá kellene alakítani. A profit minden gazdasági társaság működésében fontos szempont. Ha egy vállalat tisztességes versenyben profitra tesz szert, annak örülni kell, s arra kell ösztönözni, hogy azt beruházásokra fordítsa. A nyereségességet persze korlátozni is lehet, hogy ne alakuljon ki monopolprofit. Ha a kormány a nonprofit energiaszektor mellett dönt, ám legyen. Ettől én még a magánszektor szerepében és erejében hiszek. A nonprofit energiaszektor inkább baloldali gondolkodásmódra vall, ezért nem örülök neki.

Említette, hogy a bankok esetében még tart az alkalmazkodási időszak. Vajon a jegybanknak meddig kell kisegíteni őket a hitelprogramjával?

A növekedési programot 2015 nyaráig meg kell hosszabbítani. A bankrendszer onnantól már képes lesz a hitelezésre – feltéve, hogy nem tesz több terhet a nyakába a kormány, és a hitelállomány változásától teszi függővé a bankadó mértékét.

Pedig a hitelprogram második szakasza nem különösen sikeres.

Ez szabályozási problémákra és az önerő hiányára vezethető vissza. Az a gond, hogy egy projekt megvalósításához 40-50 százalékos önerőre van szükség. Ahhoz, hogy a jegybank által felkínált 2000 milliárd forintos hitelkeret kimerüljön, legalább ugyanennyi önerőre lenne szükség. De honnan is lenne ennyi pénz, miközben a teljes magyar vállalkozói szektorban 4500 milliárd forintnyi forrás van? Ráadásul annak kétharmada multinacionális nagyvállalatoknál. A hazai kis- és középvállalkozások likviditása így ezermilliárd forint körüli lehet. Ezért is kellene a hitelprogramban 20 százalék alá vinni az önerőt. Gazdaságunk növekedési ciklus elején áll, így ezen hitelek bedőlési valószínűsége pár százalék.

Történelmi mélységben az alapkamat, a forint pedig tartósan gyenge. Ez mennyire szerencsés kombináció?

Szerintem már elértük a kamatcsökkentési periódus alját. A hosszú távú infláció 2,5 százalék körül van, így a jegybanknál elhelyezett betéteken gyakorlatilag már nincs reálkamat, pedig a megtakarításösztönzés érdekében valamennyire szükség volna. A gazdaság esetében a tartósan három százalék alatti kamatszintet ezért nem tartom egészségesnek, mint ahogy a gyenge forintárfolyamot sem. Most az ideális árfolyam a 305 forint/euró körüli szintnél, 300 és 315 között lehet. A jegybank monetáris tanácsa viszont a további kamatcsökkentéssel azt kockáztatja, hogy ha változik a nemzetközi tőkepiacokon a kedvező hangulat, akkor a forint drasztikusan meggyengülhet, s pillanatokon belül átlépheti a 320-330-as szintet. A növekedési hitelprogram fenntartása részben attól is függ, hogy stabil lesz-e a forint árfolyama.

Mit tenne a devizahitelekkel?

A költségek harmadolását támogatnám, hiszen minden szereplő hibás a kialakult helyzetért. Ez erkölcsileg és közgazdaságilag is vállalható: a bankrendszer, a magánszektor és az állam is viselje a devizahitelekkel kapcsolatos költségeket úgy, ahogy most az árfolyamgát is működik. Azért lenne fontos, hogy megoldjuk a devizahitelek ügyét, mert az adósok most illúziókat táplálnak ezzel kapcsolatosan, ami hatással van a bankrendszer hitelállományának minőségére is. Senkinek se jó, ha húzzuk-halasztjuk ezt az ügyet.

Hivatkozás:

Heim Péter: „Elmentünk a falig”, hetivalasz.hu, 2014. április 21.