A helyi dohánybolt koncessziókat tetszés szerint adták ki

augusztus 8, 2014

files

A Demokratikus Koalíció (DK) elkészítette a dohányboltok győztes pályázatainak eredménytáblázatát és nyilvánosságra hozta azt.

A Fidesz-KDNP kormányt a 2012-es trafik-államosítás óta folyamatosan azzal vádolják, hogy haverszellemben adták ki a dohányboltok működtetéséhez szükséges engedélyeket. A nemrég kiadott pályázati dokumentáció tovább erősíti ezt az elképzelést.

Miután a bíróság arra kötelezte a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, hogy adja ki a dohányboltok pályázati dokumentációját a Demokratikus Koalíció kérésére, amely beperelte a minisztériumot az adatokért, 14 méternyi dossziét adtak át, amelyek csak az értékelőlapokat tartalmazták. Kiderült, hogy nem készült megfelelő írásos dokumentáció a pályázatokról, csak értékelő táblázatok.

A vesztes pályázatokat már visszaküldték a jelentkezőknek, ami a kritikusok szerint azt a célt szolgálta, hogy a kormány szándékosan megelőzze a pályázati eredmények későbbi ellenőrzését. Az index.hu online napilap megszerzett néhány értékelőlapot, kiértékelte azokat és arra a megállapításra jutott, hogy akárcsak a vitatott földpályázatok esetében, a kormány rendszerében az eredmény szinte kizárólag a pályázathoz beadott üzleti tervekre adott pontszámon múlt.

A nol.hu arról számolt be, hogy számos estben pontosan ugyanazt a pályázatot adták be különböző névvel, több koncesszió elnyerésére. Mind az index.hu, mind a nol.hu megjegyezte, hogy 12 hivatalnok két hónap alatt nem is tudta volna elvégezni a 15.000 pályázat értékelését, ami azt feltételezi, hogy előre eldöntötték a nyertesek névsorát az üzlettársak barátok, családtagok és Fidesz-támogatók között.

Hivatkozás:

http://index.hu/gazdasag/2014/08/07/trafik/

http://nol.hu/belfold/szurrealis-palyazatok-es-biralok-1478659