Index: menekülnek Magyarországról a veszteséges gázszolgáltatók

május 18, 2015

Égő pénzAz Index arról számol be, hogy egymás után adják vissza engedélyeiket a gázos rezsicégek. „Az ügyfeleket és a katasztrofális üzletet” az Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. veszi át.

Mivel az állam átveszi a lakossági gázfogyasztókat a multicégektől, „velük együtt pedig lényegében átveszi a cégek évről évre újratermelődő tízmilliárdos veszteségeit is”, a továbbiakban az adófizetők fizetik a rezsicsökkentést – azok is, akik nem gázzal főznek, vagy fűtenek – írja az Index.

A Tigáz, a Főgáz, a GDF Suez és az E.On lakossági gázszolgáltató cégei „a rezsicsökkentett gázár mellett 2012-ben együttesen 32,49 milliárdos veszteséget hoztak össze, 2013-ban 26,95 milliárd forint volt a mínusz” – írja a lap.

Az Index szerint „a cégek elég sokat buktak az alacsony hatósági árakkal szabályozott lakossági piacon az utóbbi években”. A dolog most annyiban módosul, hogy az Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. (ENKSZ) – azaz az állam, azaz az adófizetők – fizetik „a jövő veszteségeit”.

A lap szerint a szolgáltatók menekülnek a lakossági szolgáltatástól. „Némi jogi procedúra után több millió lakossági gázfogyasztót vesz át az állam” – közli az orgánum. „Az állami ENKSZ-nek nincsenek profitcéljai, árat csökkenteni mégsem fognak. Az egyetlen, amit ígérnek, hogy az állami rezsiholding idővel tovább bővül, és hamarosan bekebelezik az áramszolgáltatók és a távhős cégek ügyfeleit is, később pedig akár még tovább terjeszkednek. És idővel ez az egész szerintük annyira hatékony lesz, hogy az árak is csökkennek” – olvasható az Indexen.

A lap szerint azonban „pusztán a hatékonyság növeléséből érdemi csökkentést nehéz kigazdálkodni”, mert a gázárat alapvetően annak világpiaci ára határozza meg. „Arról nem is beszélve, hogy egy, a politikai, szociális szempontokat is mérlegelő állami cég mindig nehezebben küldi el az embereket, mint egy tőzsdén jegyzett vállalat, vagyis nehéz belátni, hogy mitől működik majd hatékonyabban a gigantikusra duzzasztott állami energiaholding” – írja az Index.

A lap arra is fölhívja a figyelmet, hogy most alacsony a gáz világpiaci ára, azonban ha a gáz drágulni kezd, akkor vagy majd az egekbe szöknek a veszteségek, vagy árat emel az állami rezsicég.