A kormány felfüggeszti az EU támogatások kifizetést 2493 vállalatnak

október 29, 2013

Chepreghy1

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikáért felelős helyettes államtitkára szerint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél 2,493 céggel szemben indítanak eljárást, akik nem hajlandóak nyilvánosságra hozni valós tulajdonosi szerkezetüket.  Csepreghy bejelentette, ellenük az NFÜ azonnal elindítja az eljárást, vagyis leállítja a kifizetéseket, és megpróbálja kamatostul visszavenni a már átutalt EU támogatások összegét.

Csepregi elmondta a kérdéses vállalatok mintegy 45-50 milliárd forint értékű EU támogatást nyertek el.

Azok a cégek, melyek átvették a kérdőívet, de azt nem küldték vissza, külön eljárás keretei között lesznek Ezeknek a vállalkozásoknak a listája november 16-tól lesz nyilvános.  Azok a cégek is bajban lehetnek, amelyek válaszoltak ugyan a kérdőívre, de tulajdonosaik nem vezethetők vissza természetes személyekre vagy nyílt részvénytársaságokra, tőlük is vissza fogják kérni az EU támogatás kamattal növelt összegét.

A pályázatokon való indulásnak alapfeltétele egyébként egy nyilatkozat volt, amelyben az uniós pénzekre pályázók vállalták az átláthatósági előírásoknak való megfelelést. Az origo.hu szerint az NFÜ azonban nem ellenőrizte ezt mostanáig.

Korábban az év során az NFÜ 46.000 EU támogatásban részesült cégnek küldött ki kérdőívet, miután kiderült, hogy több milliárd forint támogatás került kifizetésre olyan cégek részére, melyeknek tulajdonosai között offshore cégek is voltak.

Hivatkozás:

50 milliárd forint EU támogatás átláthatatlan helyekre, Origo.hu, 2013. október 28.