A kormány a tüntetések ellenére benyújtja az internetadóra vonatkozó törvényjavaslatot

október 27, 2014

siege

Benyújtotta a Fidesz a parlamentnek azt a módosító indítványt, amelyben javasolják, hogy az adatforgalomra kivetett távközlési adó felső korlátja magánszemélyeknél havi 700 forint, üzleti előfizetőknél pedig havi 5 ezer forint legyen. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője hangsúlyozta, hogy céljuk a telekommunikációs cégek megadóztatása, anélkül, hogy azt a fogyasztókra hárítanák a cégek. A válasszal elégedetlen tiltakozók továbbra is a törvényjavaslat visszavonását követelik. A vasárnap esti tüntetés szervezője, Gulyás Balázs 48 órát adott a kormánynak a javaslat visszavonására, és elmondta, amennyiben ez nem történik meg a határidőig, kedden este a tüntetők ismét az utcára fognak vonulni.

Vezető Fidesz tisztviselők és kormánybarát média azzal vádolták meg a vasárnapi tüntetés szervezőit, hogy a demokratikusan megválasztott Orbán kormány ellen bujtogatnak. A köztelevízió olyan felvételeket tett közzé, amelyek azt sugallják, hogy a Fidesz Lendvay utcai székházánál a tüntetés utáni vandalizmust a szervezők előre eltervezték volna, akik egytől egyik az ellenzéki pártokhoz köthetőek. Arról sem feledkeztek meg beszámolni, hogy a tüntetésen részt vett az Egyesül Államok követségének ideiglenes ügyvivője, aki véleményük szerint ezzel a más véleményt megfogalmazók mellé állt és szembe megy a kormánnyal.

Iparági szakértők megjegyezték, hogy a törvényjavaslat szerinti adóteher elviselhetetlen mértékű terhet jelentene a telekommunikációs cégek számára.

Független magyarországi hírforrások és újságírók is egyetértenek abban, hogy a vasárnapi tüntetés megváltoztatta a szabályokat a Fidesz és Orbán Viktor számára is, mivel itt nem a politikai ellenzékkel, vagy külföldi nyomással állnak szemben, hanem egy olyan tömeggel, amelynek tagjai különböző politikai pártokat támogatnak, és számos olyan fiatal is van köztük, akik függetlenek a pártoktól és olyanok is, aki nem is szavaznak.

Hivatkozás:

http://hvg.hu/gazdasag/20141027_Benyujtotta_a_Fidesz_az_internetado_felso

http://444.hu/2014/10/27/a-korlatozott-internetado-is-szetcsapja-az-iparagat/

http://velemenyvezer.444.hu/2014/10/27/elkezdodott/