Közel 58 millió forint kártérítést fizetett az állam a gazdáknak

augusztus 13, 2015

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A magyar állam eddig több tízmillió forint kártérítést fizetett ki azoknak a gazdáknak, akiknek a földjén keresztül vezet a szerb-magyar határt lezáró kerítés. 

A magyar állam a déli határszélen épülő kerítés miatt eddig pontosan 57,8 millió forintot fizetett ki a gazdáknak kártérítés jogcímén — írja csütörtöki számában a Népszabadság a Belügyminisztériumtól (BM) kapott adatokra hivatkozva. Eddig 861 esetben indult kártalanítási eljárás összesen 339 733 négyzetméter alapterületű ingatlan miatt.

A gazdák a lap szerint korábban arról panaszkodtak, hogy senki nem tájékoztatta őket a határzár építéséről, és földjeik értékének csökkenésétől tartanak. A Belügyminisztérium a Népszabadságnak elismerte a tájékoztatás hiányát, de azt nem tartotta aggályosnak. Nem tartják kizártnak azt sem, hogy csökkenhet a föld értéke.

Az már a helyi gazdák számára is egyértelmű, hogy a tulajdonos köteles tűrni a beruházást, s a közvetlenül a határnál lévő földek egy részén „közérdekű használati jogot” jegyezhet be az állami apparátus. Tudják, hogy jár nekik a kártérítés, ám ennek részletei szerintük nem világosak, nem tudják például, ki, mikor, és hogyan méri majd fel a veszteségeiket.

Nem csak a termény egy része veszhet kárba

Az, hogy a termény egy része odavész, csak a kisebbik baj. Ami ennél sokkal nagyobb gond, hogy a területalapú támogatás is veszélybe kerül, ha a növényi kultúrában három százaléknál nagyobb hiány keletkezik. Több gazda már most ennél nagyobb veszteséggel kell, hogy szembenézzen.

További problémát jelent, hogy például a Népszabadság által megkérdezett egyik gazdálkodónak jelzáloghitel van a földjén. Mi történik, ha a bank felmondja a szerződést, mert a hitel fedezetéül szolgáló, művelhető termőföldünk lecsökken a kerítésépítés miatt? — kérdezi teljes joggal a tulajdonos.

Hetekig várhatnak a pénzükre

Az ATV Híradójának tudósítása szerint akár októberig is várniuk kell a pénzükre azoknak a gazdáknak, akiknek a földjét kisajátították a határzár építése miatt. A Csongrád Megyei Kormányhivatal már meghozta a határozatait, az egyszeri kártalanítás összegét az Országos Rendőrfőkapitányság (ORFK) letétbe helyezte a Szegedi Törvényszék számláján. Az eljárás még hetekig eltarthat. A gazdák azt mondják, értesítést eddig nem kaptak.

Juhász Tünde kormánymegbízott elmondta: a közérdekű használati jog bejegyzését már végrehajtották — ez 269 földtulajdonost érint, akik összesen 25,5 millió forinttal “gazdagodnak”.

173 forint per négyzetméter — ezen az áron történik Csongrádban a kisajátítás.