Lázár: megszűnik a letelepedési kötvény

október 27, 2016

Lázár JánosLázár János. Fotó: MTI, Koszticsák Szilárd

Nincs szükség a letelepedési kötvényre – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.

A kormány a Jobbiktól teljesen függetlenül arra a következtetésre jutott, hogy meg lehetne szüntetni a letelepedési kötvényprogramot – közölte Lázár János kancelláriaminiszter a szokásos csütörtöki Kormányinfón.

A kabinet szerint a hitelminősítők felminősítése után visszatérhetnek a hagyományos eszközökhöz – már ami az ország adósságának finanszírozását illeti.

Arra fölvetésre, miszerint a konstrukció meglehetősen nagy korrupciós kockázatot hordoz magában, Lázár a 444 beszámolója szerint úgy reagált: „Valakik egymilliárd forintot fizetnek Magyarországnak. Ebben mi a korrupciós kockázat?” Rogán Antal a gazdasági bizottság ülésén tisztázta azokat a kérdéseket, hogy kiknél csapódik le a kötvényüzletből származó haszon – tette hozzá, részletekbe azonban nem bonyolódott.

Pedig talán nem lett volna baj, hiszen mint az közismert, a kötvényeket pályáztatás nélkül kiválasztott, jellemzően offshore hátterű cégek forgalmazzák, melyből az említett cégeknek több tízmilliárd forintos bevétele származott.

Érdekes, de az elsősorban a Juhász Péter és közte zajló személyiségi per okán összehívott délelőtti sajtótájékoztatóján Rogán még nem tudta, hogy megszűnik az általa indított kötvénybiznisz.

Hogy a letelepedési kötvény mekkora üzlet, arról korábbi cikkünkben részletesen is beszámoltunk.

Lázár egyebek mellett a szélerőművek ellehetetlenítéséről szóló, Áder János által múlt pénteken visszaküldött törvényről is beszélt. Mint mondta: A kormány nem ért egyet az államfővel a szélerőművek ügyében, ezért – kisebb módosításokkal – újra az Országgyűlés elé terjeszti a villamosenergia-törvényt. Hozzátette: a kormány szerint Magyarország szélerőművek nélkül is képes teljesíteni a párizsi klímamegállapodás célkitűzéseit.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):