Lázár szerint a menekültek utálják a zsidókat

április 17, 2016

Lázár JánosLázár János. Fotó: MTI

A kormány kedden véglegesítette a 2017-es költségvetés tervezetét – derült ki Lázár János kancelláriaminiszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Lázár közölte: bizonyos élelmiszereknél öt százalékra csökkentik az általános forgalmi adót. A fideszes politikus antiszemitizmussal vádolta a menekülteket.

Lázár János azt mondta: Magyarország nagyon hálás a lengyeleknek, amiért nyíltan támogatják Magyarországot a kötelező kvótarendszer miatti, az Európai Bizottság ellen indított perben.

A miniszter hangsúlyozta: folynak a többpárti egyeztetések a terrorellenes akciótervről és az újabb alkotmánymódosításról.

Mint közölte, a kormánynak fogalma sincs arról, hogy Tiborcz István, Orbán Viktor veje üzletelt-e az FBI által is keresett szaúdi üzletemberrel.

Adócsökkentés

A kormány kedden véglegesítette a 2017-es költségvetés tervezetét – derült ki Lázár szavaiból. A kancelláriaminiszter bejelentette a tojás, a tej, és a baromfi áfájának öt százalékra történő csökkentését, ami szavai szerint a legszegényebbeknek, különösen a nyugdíjasoknak jelent segítséget.

Otthonteremtési támogatások a családok részére

Lázár beszélt a CSOK-ról, a családi otthonteremtési hitel- és támogatási programról is, ami szerinte arra ösztönzi a családokat, hogy új lakásba vagy házba költözzenek, lendületet ad a gyengélkedő építőiparnak és növeli a születésszámot. A kancelláriaminiszter közölte: az éveleji indulása óta mintegy háromezer család jelentkezett a CSOK-ra.

Földárverések

A kancelláriaminiszter bejelentette: májusban a kormány elkezdi a földárverések harmadik, utolsó fordulóját. Több, mint tízezren élvezték az állami földek privatizációjából eredő előnyöket – fogalmazott.

A Századvég a Political Capitallal szemben

Lázár kitérően válaszolt a Századvégtől 4,1 milliárdért megvett, teljesen haszontalan tanulmányokkal kapcsolatos kérdésekre. Újságírói kérdésre válaszolva a Political Capitalt azzal vádolta meg, hogy azt a szocialisták használták politikai pénzek kifizetésére. Közölte: a szocialista kormány huszonegymilliárd forintot költött olyan tanulmányokra, melyet szerinte a kormány megsemmisített. Elmondása szerint a második és harmadik Orbán-kormány csak tízmilliárd körüli összeget költött tanulmányokra idáig.

A menekültek utálják a zsidókat

A magyar menekültügyi álláspontra vonatkozó kérdésre válaszolva Lázár azt mondta: a Közel-Keletről Európába érkező menekültek erősen antiszemiták. A kancelláriaminiszter szerint az antiszemitizmus minden más európai országban magasabb, mint itthon.