A magyar állam megveszi a Budapest Bankot

december 5, 2014

BB-e1417771953488

A magyar kormány kedden aláírta az előszerződést a Budapest Bank megvásárlására a GE Capital-lal. A vételárat egyelőre nem közölték. A bank mérlegfőösszege 2013-ban 883 milliárd forint volt, kihelyezett hitelállománya 550,1 milliárd forint, betétállománya pedig 472,9 milliárd forintra rúgott. A Budapest Bank ezzel a legnagyobb bankok között a kisebbekhez tartozik.

Szemben számos külföldi tulajdonú bankkal, a Budapest Bank végig nyereséges volt az 1995 decemberi privatizáció utáni óriási állami mentőcsamag óta, melyre a korábbi vezérigazgató, Prinz Gábor nevéhez köthető rossz hitelek miatt volt szükség.  Bár az adózás előtti és utáni nyereség jelentősen csökkent 2007 és 2011 között, a bank 2012-ben és 2013-ban már egészséges eredményeket tudott felmutatni, bár a durva szektorális adó az adózás előtti eredmény közel harmadát vitte le.

BBgraph-e1417767797378

A döntést Varga Mihály, a nemzetgazdasági miniszter jelentette be egy soron kívüli sajtótájékoztató keretében a parlamentben. A bankot a Corvinus Befektetési Zrt.fogja megvásárolni, a Magyar Fejlesztési Bank által biztosított forrás segítségével. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a bankot összeolvasztják-e az idén korábban állami kézbe vett Magyar Kereskedelmi Bankkal (MKB).

Varga elmondta, hogy a végleges szerződésben határozzák meg a vételárat, amelyet a bank átvilágítása után lehet megállapítani. Az ügyletet 2015 júniusának végéig zárják le.

Varga elmondta, hogy a bank állami átvételének célja „az ügyfelek jobb kiszolgálása”, és a lépés „növelni fogja a bankok közötti versenyt” is. Megjegyezte, a kormány tervei szerint a bankot néhány éven belül reprivatizálják. A nemzetgazdasági miniszter nem említette, hogy a jövőbeni privatizáció vajon az ügyfelek rosszabb kiszolgálásával és a verseny ismételt gyengülésével fog-e járni. (Meg sem kell említeni, hogy a sajtótájékoztatón a résztvevők egyike sem merte feltenni ezt a nyilvánvaló kérdést.)

Varga elmondta, a bankszektor tulajdonrészének hazai növelése „nem cél, hanem eszköz, a gazdasági teljesítmény növelésének és a foglalkoztatottság növelésének az elősegítésére”. Megismételte Orbán Viktor miniszterelnök szavait, miszerint „a bankszektor több, mint felének magyar kézben kell lennie”, de hozzátette, a pontos arány nincs kőbe vésve.

Az Európai Bizottság nemrég figyelmeztetést adott ki hatodik magyar megfigyelési programja során, hogy a bankszektor jelentős állami tulajdona miatt fennáll a közpénzügyek kezelésének túlzott kockázata, ahogy azt a pénzügyi válság során is tapasztalni lehetett.

A Corvinus Befektetési Zrt.

A cég jogelődjét, a Corvinus Rt.-t a Magyar Fejlesztési Bank, a Gazdasági Minisztérium, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság, a Magyar Export-Import Bank Rt. és a Magyar Exporthitel Biztosító Rt. 1997-ben alapította 1 milliárd forintos alaptőkével a magyar vállalatok külföldi befektetéseinek elősegítésére. A cég 1 milliárd forintos törzstőkéjét a következő tíz évben megtizenötszörözték, és az MFB lett a kizárólagos tulajdonos.

A 2007-ben Corvinus Támogatásközvetítő Zrt. névre, majd 2010-ben Corvinus Támogatásközvetítő és Tőkebefektetési Zrt. név re keresztelt cégnek 2007-ben sikerült kezelnie majd megszereznie az Új Kézfogás Közalapítvány vagyonát. 2009-2011. évek között vissza nem térítendő támogatásokat nyújtott határon túli, magyar nemzetiségűek által lakott területek mikro- és középvállalkozásai számára.

2010-ben a Corvinus Zrt. tevékenysége átadásra kerül a Bethlen Gábor Alapnak. 2012 végén a kormány rendeletben mondta ki, hogy a Corvinus Zrt. a továbbiakban tőkebefektetési tevékenységet végez, elsősorban Közép- és Kelet-Európa területén. A tevékenységhez szükséges pénzügyi fedezetet a Corvinus Zrt. tulajdonosi köre biztosítja.

Hivatkozás:

http://www.portfolio.hu/en/economy/hungary_signs_deal_to_buy_budapest_bank_from_general_electric.28800.html

http://corvinus.hu/rolunk/cegbemutatas/