A magyar GDP 1.1%-kal nőtt 2013-ban

február 14, 2014

gdp_hu

A magyar nemzeti össztermék (GDP) 2,7%-kal nőtt 2013 utolsó negyedévében, ami azt eredményezte, hogy a teljes évre vetítve a GDP növekedés mértéke 1,1% lett.

A Központi Statisztikai Hivatal ma kiadott előzetes mutatói alapján a növekedést elsősorban a mezőgazdaság, az ipar és az építőipar hajtotta. Az Erste Bank egyik elemzője szerint „A mezőgazdaság a 2012-es rendkívül gyenge év után alacsony bázisról tudott emelkedni, az ipart elsősorban az autóipari kapacitásbővítések fűtik, az építőipar pedig nagymértékben az EU pénzből finanszírozott állami beruházásoknak köszönhetően tudott elrugaszkodni a 15 éves mélypontról.”

Suppan Gergely, az állam többségi tulajdonában lévő Takarékbank vezető elemzője szerint „A várakozásokat meghaladóan nőtt a GDP a negyedik negyedévben, ami hétéves csúcsnak felel meg.” Suppan szerint a növekedés az export emelkedésének és a beruházási adatoknak köszönhető, de megjegyezte, hogy a fogyasztás növekedése mérsékelt maradt. Mindazonáltal úgy gondolja, a háztartások fogyasztása a folytatódó reálbér növekedés, a javuló foglalkoztatási kilátások és a 8 éves csúcsra emelkedő fogyasztói bizalom hatására idén már növekedhet.

Suppan szerint az idei évben tovább gyorsulhat a GDP növekedése a javuló külső és belső kilátások hatására. Az ipar és építőipar megrendeléseinek kiugró mértékű növekedése igen bíztató a közeljövőre nézve, míg az ipart az autógyártás idén várható érdemi bővülése is húzhatja, mivel 100 ezer darabot meghaladó mértékben növekedhet az autógyárak kibocsátása. A kedvező kilátásokat a 13 éves csúcsra emelkedő üzleti bizalom is tükrözi, ami a külső és belső kereslet növekedésének, az állami projektek egyre növekvő EU-s forrásfelhasználásának, valamint a nemzeti bank növekedési hitelprogramjának is köszönhető, mely keretében 2 milliárd forint hitelt nyújtanak a magyar vállalkozásoknak kedvező kamatfeltételekkel.

Pesuth Tamás, a Nézőpont Intézet elemzője szerint a legfontosabb külső tényező, hogy Magyarország főbb exportpartnerei – mint például Németország – ipari termelésének felfutása az év második felében magával húzta a magyar ipar teljesítményét is.

Pénteken Varga Mihály, Nemzetgazdasági miniszter bejelentette, várakozásai szerint 2014-ben a GDP növekedése meghaladja a 2%-ot.  „A magyar gazdaság köszöni szépen jól van, minden mutatóban jobban teljesít mint korábban”.

“Magyarország jobban teljesít” a kormányzó párt hivatalos kampány szlogene az idei választásokon.

Hivatkozások:

GDP: 2,7 százalékkal nőtt 2013. negyedik negyedévében, vg.hu; 2014. február 14.

Varga Mihály: 2 százalék felett is lehet az idei gazdasági növekedés, vg.hu; 2014. február 14.