Magyar Nemzet: többtíz milliárd forintnyi EU-támogatás ugorhat a pályázatok hiányos volta miatt

július 31, 2015

europarliaLegalább harmincöt-, de akár hetvenmilliárd forintot is bukhat Magyarország azon, hogy hiányosan készültek el a Brüsszelnek benyújtott pályázatok – írja a szerdai Magyar Nemzet a lapnak nyilatkozó szakértőkre hivatkozva. Az orgánum úgy tudja: hetvenmilliárd körüli összeg levonása a legvalószínűbb.

„Forrásfelfüggesztés esetén legalább két-, legfeljebb ötvenszázalékos korrekcióra, vagyis a forráskeretből levont büntetésre számíthat egy EU-tagállam” – írja a szerdai Magyar Nemzet, hozzátéve, hogy huszonöt százalékosnál „nagyobb arányú megvonásra eddig még nem akadt példa”.

Az Európai Bizottság az innováció, a gépbeszerzés és az üzleti infrastruktúra pályázatainak kifizetését állította le a Magyar Nemzet szerint. „Ez összesen hétszázmilliárd forintos keretet ölel fel, de a Miniszterelnökség szerint legfeljebb az összeg tíz százalékát veszíthetjük el” – fogalmaz az újság.

A lap által idézett Portfolio.hu szerint „a kifizetések problémái miatt eddig 1,66 milliárd eurónyi, azaz 515 milliárd forintnyi kiküldött magyar számlát nem fizettek ki”. A Magyar Nemzet megkeresésére az Európai Bizottság úgy reagált: „A teljes, Magyarországnak kifizetett összeg 19,8 milliárd euró, ez pedig 79,5 százalékos mutató. […] A 19,8 milliárd euróból 17,1 milliárd időközi kifizetés, a maradék 2,7 milliárd pedig előleg. Ehhez jöhet még a már beérkezett, de még kifizetésre váró 1,66 milliárd euró.”