Magyarország két és fél milliárd euró uniós támogatást bukhat szabálytalanságok miatt

március 20, 2016

eurosA kormány szerint Magyarország lehívott és kifizetett minden egyes eurócentet, ami a 2007-2013-as pénzügyi ciklusban járt. A valóságban a pénz egy jelentős része különböző szabálytalanságok miatt nem érkezett meg Brüsszelből – írja a 444.

A 444-nek nyilatkozó szakértőtől származó, nem hivatalos összesítés szerint Brüsszel két és fél milliárd eurót, azaz mintegy 775 milliárd forintot, a teljes 2007-2013-as pénzügyi ciklus keretének közel tíz százalékát tartja vissza. A hiányzó pénzt a magyar költségvetés hitelekből kénytelen finanszírozni, a visszatartott pénz egy részét valószínűleg egyszer majd le lehet hívni, kérdés azonban, hogy mikor és mennyit.

Lázár János kancelláriaminiszter az elmúlt hónapokban többször azt állította, hogy Magyarország az összes elérhető EU-s forrást lehívta. Ez – ha igaz – még nemzetközi összehasonlításban is jelentős eredmény.

A lap azonban idézi Barcza Györgyöt, az Államadósság-kezelő Központ vezérigazgatóját, aki egy, a Portfóliónak adott február végi interjújában közölte: csak 2015-ben 560 milliárd forint hitelt vett fel az ország az át nem utalt EU-s pénz pótlására.

A 444 szerint számos szabálytalanságnak köszönhető, hogy az Európai Bizottság az uniós támogatások egy részét visszatartja. A lap többek közt a következő szabálytalanságokat sorolja föl:

  • LED-es közvilágítás pályázatok, melyek Orbán Viktor veje, Tiborcz István volt cégéhez, az Elios Zrt-hez köthetőek. Az uniós vizsgálat az Elios fantasztikus győzelmi sorozata nyomán indult, a cég sorra nyerte a közbeszerzéseket és így az EU-s pénzeket, több esetben úgy, hogy a céghez köthető személyek a pályázat kiírásában is részt vettek. Az ügyben a Csalás Elleni Európai Hivatal (OLAF) nyomozott. Magyarország jelenleg nem nyújt be közvilágítással kapcsolatos számlákat Brüsszelnek.
  • EU-s pénzből finanszírozott, tanulmánynak tűnő anyagok. A problémákra többek között Hadházy Ákos, az LMP korrupciós szakszóvivője hívta föl a figyelmet, azt állítva, hogy bizonyos esetekben ezeknek a tanulmányoknak semmilyen konkrét célja nincs. A portál úgy tudja, hogy e két probléma miatt 40,6 milliárd forint ragadt be.
  • Túlszámlázások. Mint arról a Budapest Beacon beszámolt, a Transparency International szerint az EU által finanszírozott magyar projektek húsz-huszonöt százalékkal vannak túlárazva.
  • Diszkriminatív gyakorlatok az infrastruktúrafejlesztésben. A kirekesztő joggyakorlat gátolja a közbeszerzések – főleg az útépítések – esetében a verseny kialakulását. Emiatt Magyarország eddig százmilliárdoktól esett el.
  • Az EB vizsgálja az úgynevezett Öveges-programot is. „Az oktatási programokra leszedett nagyon gyanús pályázatokra Hadházy Ákos […] hívta fel az ország figyelmét. Itt a visszaélések annyira durvák lehettek, hogy még a magyar kormány is feljelentést tett csalás miatt. Amíg az ügy nem tisztázódik, addig itt 780 millió eurót, vagyis 241 milliárd forintot tart vissza Brüsszel” – írja a 444.