A megszorítások veszélyeztetik a 2015-ös mérsékelt növekedési előrejelzéseket

szeptember 25, 2014

Karsai

A független magyar Gazdasági Kutatóintézet (GKI) vezérigazgató-helyettese az alábbi gazdasági előrejelzéseket osztotta meg az ATV-n Rónai Egon kedd reggeli műsorában. Később aznap Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter jelentette be a kormányzati terveket a közkiadások csökkentésére a GDP 5,5 százalékával (1.700 milliárd forint) az elkövetkező egy-két évben. Bár a GKI előrejelzései 2014 második és 2015 első felére talán egy kicsit távoliak a megszorító intézkedések miatt, jó kiindulási pontot jelentenek a közkiadások drasztikus megszorításainak hatását tekintve Magyarország gazdasági növekedésére.

  • A GDP átlagosan 3,7 százalékkal nőtt 2014 első és második negyedévében, ami meghaladja mind a kormány, mind a GKI várakozásait. Karsai ezt annak tudja be, hogy az EU fejlesztési forrásai „beömlöttek” 2014 első negyedévében, és az európai gazdasági növekedés májusban lassult le.
  • 2014 második féléves GDP növekedését 2,5 százalékra várják, míg a teljes 2014-es évre 3 százalékos növekedést jeleznek előre.
  • A GDP 2015-ben a várakozások szerint 2 százalékkal fog növekedni. “Ez jó az európai normákhoz képest, de gyenge Magyarország közvetlen szomszédjaival összehasonlítva”.
  • A gyártói beruházás jelentős mértékben növekedett 2014 első felében, ami elsősorban az autóipar tőkebefektetésének köszönhető. Várakozásai szerint a beruházások 2015-ben stagnálni fognak. Az ipari kibocsájtás szintje 2014-ben várhatóan 8 százalékkal fog növekedni, de 2015-ben már csak 5 százalékos növekedés várható.
  • A fogyasztás szintje szintén nőtt 2014 első felében, ami a magasabb reálbéreknek köszönhető az alacsony infláció és a kormányzati rezsicsökkentés miatt, és ezek erősítették a hazai vásárlóerőt. „Nyilvánvaló, hogy nem lehet a végtelenségig folytatni a rezsicsökkentést”. A fogyasztás mértéke 2015-ben várhatóan 1-1,5 százalékkel fog emelkedni.
  • A kiskereskedelmi mutató 2014-ben 3 százalékkal, 2015-ben viszont csak 1 százalékkal fog növekedni.
  • A reálbérek növekedésével kapcsolatban Karsai úgy vélekedett, valószínűtlen, hogy tanárokon kívül a közalkalmazottak bére növekedne. „Kérdéses, hogy Magyarország el tud-e térni a konvergencia-programtól pozitív irányba, miközben az látszik, hogy a hiányt nagyobb mértékben kellene csökkenteni”.

Hivatkozás:

http://www.atv.hu/videok/video-20140923-gdp-iden-3-al-jovore-2-al-bovulhet