Megvannak az adóhivatal új vezetői

december 28, 2015

NAVVarga Mihály négy olyan helyettes államtitkárt javasol az adóhivatal élére, „akiknek a szakmai tudása és tapasztalata a biztosíték arra, hogy 2016. január 1-jétől már csak az új, ügyfélbarát szemlélettel találkozhat minden adófizető” — közölte a minisztérium.

A nemzetgazdasági miniszter javaslata szerint Tamásné Czinege Csilla az adószakmai ügyekért, Molnár Tamás a vámszakmai és a nemzetközi ügyekért, Szeleczki Zsuzsanna Judit a hatósági és felügyeleti ügyekért, Sors László pedig a bűnüldözési és a nyomozóhatósági feladatok ellátásáért felelős helyettes-államtitkári posztot tölti majd be. A NAV Központi Irányítás Főigazgatói posztjára Marsi Márta Erzsébetet nevezi ki Varga Mihály.

  • Tamásné Czinege Csilla okleveles könyvvizsgáló és tanácsadó, 1990-től dolgozott a NAV-nál, illetve annak jogelődjénél, az APEH-nál, ahol több regionális igazgatóságot is irányított.
  • Molnár Tamás pénzügyőr ezredes, a Honvédségnél humán szervezőtiszt, személyzeti osztályvezető, a Közép-dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóság főigazgatója.
  • Szeleczki Zsuzsanna Judit adótanácsadó, adószakértő és jogász, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei APEH-nél dolgozott 1983 és 2006 között. 2007-ben csatlakozott az adóhivatal központi irodájához, majd 2010-ben az Észak-Magyarországi Igazgatóságon lett osztályvezető. 2015-ig a NAV központi irodájának tanácsadójaként tevékenykedett.
  • Sors László az adóhivatalhoz való csatlakozás előtt az Országos-, illetve a Budapesti Rendőr-főkapitányságon dolgozott nyomozóként. 2006-ban saját ügyvédi irodát nyitott. Az adóhivatalhoz 2010-ben csatlakozott a vám és pénzügyi csalások osztálynak igazgatójaként. 2011 elején a NAV bűnüldözési igazgatóságának elnökhelyettesévé nevezték ki.
  • Marsi Márta Erzsébet 2014 és 2015 között az Országos Vízügyi Főigazgatóság gazdasági főigazgató-helyettese volt (ahol feltehetően köze volt ahhoz, hogy például Mészáros Lőrinc többmilliárdos, EU-s forrásból finanszírozott pályázatot nyerhetett el – a szerk.). Korábban szinte teljes munkásságát az adóhivatalnak szentelte, 1990-óta dolgozik a szervezetnek.

Az egyelőre nem derült ki, hogy az új vezetőknek köszönhetően mitől lesz „ügyfélbarátabb” az adóhivatali szemlélet.