Nyári káosz valószínű a Balatonnál a vasárnapi zárva tartás miatt

április 24, 2015

david_ferencKét újabb probléma került felszínre a vasárnapi nyitva tartás tilalmával kapcsolatban. Az egyik, hogy a Balaton körüli települések polgármesterei mentességet szeretnének kapni a törvény alól, mivel a nyaralóknál nem válik élesen ketté a hétköznap és hétvége – ők minden nap szeretnének vásárolni. A másik, hogy kiderült: hiába állhatna bent a családi üzletben a tulajdonos vagy családtagja, ha nincs megfelelő végzettsége, nem teheti meg.

A hetvennégy helyi önkormányzatot tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) nemrég levélben fordult Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterhez, kérve, hogy a kiemelt üdülőkörzet május elejétől szeptember végéig mentességet kaphasson a kereskedelmi vállalkozások, üzletek vasárnapi kötelező zárva tartása alól. Nem véletlen, hogy hozzá fordultak – mondta Dávid Ferenc (képünkön) az ATV Egyenes Beszéd című műsorában szerdán. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerint hiába ellenezte korábban Varga a javaslatot, a kormány végül leszavazta saját gazdasági miniszterét is.

Ezeket a polgármestereket nem lehet megvádolni azzal, hogy valamelyik multinacionális cég érdekeit képviselnék, viszont már most előre tudják, hogy a Balaton „nem fog működni” – mondja Dávid Ferenc.

„Tragédia nem történik, legfeljebb a jövőben mindenkinek kellemetlen élménnyé válik a vásárlás, az idegenforgalmi vonzerő pedig fokozatosan csökkenhet. Kicsi, zsúfolt és drága boltokban ugyanis nem szeretünk vásárolni, még vasárnap sem, még a Balatonnál sem” — írta a keddi Népszavában a helyzettel kapcsolatban a VOSZ főtitkára.

Dávid Ferenc szerint csak jogszabályokkal lehet változtatni, és semmiképpen sem működhet úgy a dolog, hogy egy frekventált idegenforgalmi körzetet kijelölünk – utalva ezzel a Balaton környékére. Ennyi erővel – hasonlóan jó érvek felvonultatása esetén – máshol is mentességet kaphatnának az üzletek tulajdonosai.

A VOSZ ennek persze nem örülne – hiszen a népszavazási kezdeményezésével is a teljes törvény visszavonását szeretnék elérni –, de ha a szabályozás végül mégis marad, akkor valamiféle körzetesítés kellene, mint Ausztriában vagy Franciaországban – véli a szervezet főtitkára.

Csakhogy a szabályozás jelenlegi formájában sincs még készen, hiszen például – bár korábban erről volt szó –, a világörökségi terület mentességét sem vették ki. A Balatont vagy a Fertő-tó környékét egyébként ehhez hasonló módon kellene szabályozni.

Május elsején indul a szezon a Balatonon, és már most látszik, hogy a kereskedők nem fognak tudni mit kezdeni a megnövekedett forgalommal – mondja Dávid Ferenc. De ha ez még nem lenne elég: kereskedelmi végzettség nélküli emberek tömegei dolgoznak majd a boltokban, ahol sorban lehet büntetni, mert a vevővel érintkező eladóknak nincs kereskedelmi végzettsége.

A végzettségre Dávid Ferenc szerint is szükség van, csakhogy a tanfolyam nyolcvan- és kétszázezer forint közötti összegbe kerül, ami gondot fog okozni a kis családi vállalkozásoknak. Az elvégzéshez szükséges idő sem lényegtelen: egy gyorstalpaló OKJ -s képzés négy hónap, de egy komplexebb, komolyabb kereskedelmi ágazat esetén akár két évig is eltarthat – hívta fel a figyelmet a főtitkár.

Nagy az esély rá, hogy a családi kisbolt tulajdonosa kockáztatni fog, és szabályt szeg azzal, hogy beállítja a családtagját a pénztárba – mondja a VOSZ-főtitkár. Az ezzel kapcsolatos szabályt a Nemzetgazdasági Minisztérium puhítaná, mert fentről is látják, hogy különben ebből baj lesz. Ugyanakkor a puhításnak is nagyon komoly következményei lesznek – nem a kisboltokban, hanem a nagyobb üzletekben. Ha valamelyik szakképesítést kiveszik a körből, akkor a szakmunkás minimálbér azonnal le fog csökkenni a sima minimálbérre, azaz 122 ezer forintról 105 ezer forintra – figyelmeztetett a VOSZ főtitkára.