Olyanokat mondott a főügyész, amiket talán maga sem hitt el

április 1, 2015

 

Ibolya TiborNem számít vagyonkimentés szempontjából, hogy a tápiósági közmunkást, Orgován Bélát ügyvezető igazgatónak nevezték ki – mondta Ibolya Tibor fővárosi főügyész kedden az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Ibolya Tibor (képünkön) szerint nem is történt tulajdonosváltás a Quaestorban, csakhogy a főügyész téved: a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt-t ugyanis március 16-án felvásárolta annak leányvállalata, a kötvényeket kibocsátó Quaestor Financial Hrurira Kft. Hogy a vezérigazgató-csere, illetve a fönti változások mi mindenre jók, arról korábban írtunk. Orgován Béla személye a főügyész szerint egyáltalán nem számít – mintha eladót váltana a sarki fűszeres –, de ha mégis, akkor inkább segíti a nyomozást, mert erősítette a későbbi megalapozott gyanút. Orgován kinevezése óriási hiba volt, ezzel eggyel több indokot adtak az ügyészségnek az előzetes letartóztatás elrendelésére – tette hozzá Ibolya Tibor.

A fővárosi főügyész szerint egyébként Orgován nem is lehetett volna cégvezető, hiszen ahhoz, hogy valaki az legyen, öt éve büntetlen előéletűnek kellett volna lennie, ez viszont az ő esetében nem áll meg. Ibolya szerint Tarsoly Csabának nagyon jó védője van, ezért biztosan nem az ő tanácsára lépték meg a cégvezetőcserét.

Kálmán Olga műsorvezető-szerkesztő kérdésére, miszerint miért nem volt ez elég ok Tarsoly kihallgatására, a főügyész úgy válaszolt: mert „tönkrevághat egy nyomozást”, ha túl korán veszik őrizetbe a gyanúsítottat, és azelőtt kerülhetnek ki adatok a nyomozásból, mielőtt bizonyítási eszközt lehetne azokból csinálni. Akit potenciális gyanúsítottnak tart az ügyészség, azt nem hallgatja ki előtte tanúként – tette hozzá.

Ibolya Tibor még azt is megjegyezte: amikor „Magyar Gyuri bácsi” arról beszél, hogy illett volna gyorsabban kihallgatni Tarsolyt, „orbitális butaságokat” mond. A főügyész azt azonban nem tartotta butaságnak, amikor a szerinte 150 milliárd forintnyi fiktívkötvény-kibocsátás, és egy cég vezetésének átjátszása egy büntetett előéletű közmunkásnak nem elég a megalapozott gyanúhoz.

A fővárosi főügyész szerint az sem igaz – sőt: „objektív okokból” elképzelhetetlen –, hogy Tarsoly bizonyítékokat tüntessen el az öncsőd bejelentése után. (A Nol.hu úgy értesült: a Quaestor Financial Hrurira neve mellett még mindig nem szerepel a csődeljárás megindítása.

Hogy az „objektív okok” mit jelentenek, arról Ibolya Tibor már nem volt hajlandó beszélni, bár egy apró utalást azért elejtett a telefonok lehallgatására vonatkozóan. A főügyész a késlekedés okaként például a bankszámlakivonatokkal kapcsolatban már az interjú elején megemlítette: a büntetőeljárási törvény a megkeresésre nyolc-harminc napot biztosít.

Ibolya Tibor elmondta: nincs tudomása arról, hogy vidéki nyomozókra cserélték a fővárosiakat a Quaestor-ügyben, de még ha ez így is történt, arról neki nem kell tudni, ez a rendőrség dolga. A lényeg szerinte pedig az, hogy akárki is dolgozik az ügyön, szakszerűen dolgozzék, márpedig ebben az esetben ez történt – tette hozzá.

Riporteri kérdésre a fővárosi főügyész úgy reagált: három ügyész dolgozik az ügyön. Közölte: teljesen rendbe van, hogy három ember van nyolcszáz gigabyte adatra, óriási mennyiségű dokumentumra, feltehetően több száz tanú kihallgatására, egy több mint egy évtizeden át tartó csalás felgöngyölítésére. Hozzátette: nagyon örülne, ha a mostani egynegyednél alacsonyabb lenne a munkahelyüktől tartósan távollévő ügyészek aránya. „Nagyon örülnék, ha nem kisbabával – vagy más okból – lennének otthon, hanem benn dolgoznának” – mondta a főügyész.

Az interjúban az is elhangzott: bennfentes kereskedelem lehetőségét pillanatnyilag nem vizsgálja az ügyészség.