Ön Simicska Lajos? Ha nem, most nagyon sajnálhatja

április 15, 2015

simicska_GRIDfekvo-e1423563855684Az Index arról ír, hogy a Simicska-Orbán konfliktus ellenére „príma évet zárt a Közgép”: a cég 11 milliárdos osztalékot fizetett ki a tulajdonosoknak.

Még február 18-án tartott közgyűlést a Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt. Ezen az igazgatóság tájékoztatta a részvényeseket a 2014-es év üzleti eredményeiről – írja az Index.

A lap szerint a 2014-re vonatkozó cégjelentésből kiderült: a Közgép éves árbevétele 112,9 milliárd forint volt. „A cég ezzel jelentősen javított a 2013-as eredményén, akkor ugyanis csak szűk 72 milliárdos volt a forgalma” – írja a portál.

A részvényesek 12:0 arányban elfogadták a beszámolót, döntöttek arról, hogy a 14,1 milliárdos adózás előtti eredményből 11 milliárdot kapnak osztalékként a tulajdonosok.

Az orgánum úgy tudja: a cég az osztalékot azóta „ki is fizette a tulajdonosoknak, köztük természetesen Simicska Lajosnak”.