Opten: rekordszámú vállalkozás szűnik meg Magyarországon

május 12, 2015

OPTEN„Pont egy éve minden egyes negyedévben megdől Magyarországon a negyedéves cégmegszűnési rekord” – írja április 10-i cikkében az Opten. A cégfigyelő portál szerint 2014. április 1-e és 2015. március 31-e között közel negyvenötezer cég szűnt meg. Ez „23 százalékos emelkedés az egy évvel korábbi 36 243-hoz képest” – írta a lap.

„2015 első három hónapjában 12 618 társaságot törölt a cégbíróság. Az érték harminchat százalékkal haladja meg a 2014 első negyedévi és tizennégy százalékkal a tavalyi utolsó negyedévi adatot” – közli az orgánum, majd Tóth Tamást, az Opten ügyvezetőjét idézi: „ha a tendencia folytatódik, a megszűnő cégek száma 2015-ben ötvenezer fölé emelkedik”.

A lap szerint azonban a helyzet kevésbé rossz, mint amennyire a számok alapján gondolható. „A megszűnések előzményeit vizsgálva az látszik, hogy a törölt vállalkozások zöme ma már nem felszámolás miatt jut erre a sorsra, hanem olyan cégbírósági intézkedések nyomán, amelyek a tényleges tevékenységet nem végző vállalkozások kiszűrésére irányulnak” – írja a lap.

2014 első negyedéve óta folyamatosan csökken az újonnan indított felszámolási eljárások száma is – olvasható az Optenen. „Idén három hónap alatt alig több mint háromezer ilyen eljárást tett közzé a cégbíróság. Tavaly még minden negyedévben négyezer fölött volt a számuk, bár azon belül folyamatos enyhe csökkenés volt látható” – idézi Tóthot a szakportál.

A szakember szerint kedvező jelenség, hogy az első negyedévben feleannyi gazdasági társaságot jegyeztek be, mint amennyit töröltek. „Az a tény […], hogy a felszámolásokat kisebb arányban követi azonnal cégalapítás, az üzleti etika fejlődését mutatja” – fogalmazott.

A lap az idevonatkozó 2015. márciusi adatokat – azaz a cégalapításokat, -megszűnéseket és -fölszámolásokat – Budapestre és megyékre lebontva közli. Szintén közli az úgynevezett cégfluktuációs indexeket, azaz egy adott időszakban törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez. Míg az országos index 15,15 százalék, 18,81-gyel Nógrád indexe a legmagasabb, 7,68-cal Vasé a legalacsonyabb. Budapest indexe 17,42, a harmadik legmagasabb.