Oszlopper: győzött Simicska

szeptember 15, 2016

Simicska, Mahir, hirdetőoszlop

A Fővárosi Önkormányzat jogtalanul bontotta föl a hirdetőoszlop-szerződést Simicska cégével – döntött első fokon a bíróság. A főváros természetesen fellebbez a döntés ellen.

Simicska Lajos cégének adott igazat a bíróság első fokon. A Fővárosi Önkormányzat eszerint jogtalanul bontotta föl tavaly a hirdetőoszlopokról szóló szerződését a Mahirral – közölte az Index érdeklődésére Puskár Anett, a Mahir tanácsadója csütörtökön.

A Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma a csütörtöki ítéletében kimondta, hogy a főváros „megalapozatlan okok” miatt mondta föl a szerződést Mahir Cityposter Kft., így a döntés hatálytalan.

A bíróság emellett elutasította a főváros ellenkeresetét, amely szerint a 2006-os (még a baloldali vezetés alatt kötött) szerződés semmis volt – jegyezte meg Puskár Anett, aki szerint totális győzelmet aratott a Mahir.

A fővárosnak 6,81 millió forint perköltséget is meg kell fizetnie. A Mahir által korábban benyújtott kártérítési kérést a jogerős bírósági döntés után bírálják el.

A bíróság azt is kimondta, hogy ha másodfokra kerülne az ügy, a jogerős ítéletig semmiképp nem lehet lebontani az oszlopokat. Az Mno.hu-nak a Fővárosi Önkormányzat jogi képviselője, Csikós Csaba már jelezte is: fellebbezni fognak az ítélet ellen.

Az ugyancsak a lapnak nyilatkozó Magyar György, a Mahir Cityposter Kft. jogi képviselője jelezte: a mai elsőfokú ítélet egyértelmű győzelemnek tekinthető. Véleménye szerint a bírói ítélet arról is szólt, hogy a Mahir jogszerűen védte meg az oszlopait.

Ahogyan arról a Budapest Beacon is beszámolt, a főváros tavaly októberben egyoldalúan szerződést bontott Simicska Lajos reklámcégével, karácsony előtt pedig rendeletet alkotott, melynek alapján elkezdte elbontani a budapesti közterületekről a cég 761 darab hirdetőoszlopát.

Ezt követően napokon keresztül komédiába illő jelenetek zajlottak a főváros utcáin: amikor a főváros emberei egy-egy oszlopot el akartak bontani, a Mahir emberei körbeállták, és testükkel védték azokat.

Januárban – ahogyan arról lapunk ugyancsak beszámolt – a bíróság jogerősen eltiltotta a fővárost a bontástól.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):