A PM képviselője vizsgálatot sürget az Elios Zrt. közbeszerzési pályázaton elnyert megbízása miatt

március 5, 2015

EUcikk_featured2-e1425479267315

Tiborcz István apósával pálinkázik

Szabó Zsolt, a Párbeszéd Magyarországért dunaújvárosi önkormányzati képviselője szerint kétszer is Tiborcz István cége, az Elios Zrt. nyert a dunaújvárosi stadion felújításával kapcsolatos meghívásos közbeszerzési pályázaton. Az Elios Zrt. Tiborcz István, Orbán Viktor vejének a tulajdonában van. A Nemzeti Nyomozó Iroda jelenleg is nyomoz a céggel szemben, mivel számos közbeszerzési pályázaton nyert a cég.

Egy csütörtöki sajtótájékoztatón Szabó azt mondta: az Elios az egyik esetben tavaly nyáron, konzorciumban nyert el nettó 190 millió forintot a stadion „színes tv-s közvetítésre alkalmas pályavilágításának megvalósítására”, míg idén februárban újabb huszonötmillió forintot kaptak többek között eredményjelző beszerzésére. A magyar törvények szerint csak huszonötmillió forint feletti értékű beszerzéseknél kell közbeszerzési pályázatot hirdetni.

Szabó szakértőkkel szeretné kivizsgáltatni, hogy az összeg nagysága megfelel-e a valós piaci árnak, továbbá azt követeli, hogy az önkormányzat hozzon nyilvánosságra minden részletet a pályázatokkal kapcsolatban.

A PM politikusa kifejtette, hogy a dunaújvárosi stadion felújítása tavaly kezdődött. Akkor a város polgármestere azt közölte, hogy a teljes beruházásra egy kormánydöntés értelmében összesen bruttó hatszázmillió forint áll rendelkezésre.

Összehasonlításképpen azt is elmondta, hogy Dunaújváros a „miniszterelnök hobbija” miatt a helyi focicsapatot is százötvenmillióval támogatja, addig az önkormányzat évente csak 350 millió forintot költ szociális juttatásokra.

Hivatkozás:

http://propeller.hu/itthon/3071488-orban-vejenek-cege-200-milliot-kaszalt