Polgármesteri fizetések: megalázó helyzetben a településvezetők

június 20, 2015

Gémesi GyörgyA Hvg.hu arról ír, hogy komoly feszültség alakult ki a polgármesteri bérek drasztikus csökkenése miatt, ezért a Fidesz állítólag megengedné, hogy a települések vezetői „fusizzanak”. A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke szerint az egész helyzet rendkívül megalázó.

A polgármesterek bércsökkenése az önkormányzati törvény 2012-es – és a 2014-es helyhatósági választások után életbelépő – módosításának köszönhető – írja a Hvg.hu. Az egyetlen kivétel, aki jól járt a módosítással, Tarlós István főpolgármester.

Korábban a polgármesteri fizetést a köztisztviselői alapilletményhez kötötték, ezért a városvezetők bére nem csökkenhetett bruttó 270 ezer forint alá. Az új ciklusban ez megváltozott: most már a helyettes államtitkári javadalmazáshoz arányosítják a polgármesterek alapbérét, ami a következőképp alakul:

  • 500 fősnél kisebb település polgármestere esetében 20 százalék, azaz 149 575 forint
  • 501-1500 fős település polgármestere esetében 40 százalék, azaz 299 150 forint
  • 1501-10 000 fős település polgármestere esetében 60 százalék, azaz 448 726 forint
  • 10 001-30 000 fős település polgármestere esetében 70 százalék, azaz 523 513 forint
  • 30 000 fősnél népesebb település polgármestere esetében 80 százalék, azaz 598 301 forint

A változással elméletileg jól járt minden 1500 főnél nagyobb lakosságszámú település polgármestere, de a Gödöllőt 1990 óta vezető Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke (képünkön) a lapnak arról számolt be, hogy hiába vezet harmincezer fős települést, ő is több tízezer forintot bukik az új bérrendszeren havonta. A legkisebb települések vezetői kerültek a legrosszabb helyzetbe, és ez az igazán felháborító – tette hozzá.

Ugyan a települések számíthatnak állami segítségre, ha saját bevételeikből képtelenek finanszírozni az alapfeladataikat, de az önkormányzati dolgozók bérét maguknak kell kigazdálkodniuk.

„A hivatalos indoklás szerint azért lett alacsonyabb a polgármesterek illetménye, mert a járások kialakításával rengeteg feladattól szabadulhattak meg az önkormányzatok” – írja a portál, majd Schmidt Jenőt, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnökét idézi. Tab fideszes polgármestere úgy látja: az adatszolgáltatási kötelezettség is pluszmunkát jelent, a legnagyobb terhet viszont a közmunka szervezésével járó feladatok jelentik.

Boldog István fideszes országgyűlési képviselő – 2006 és 2014 között a Jász-Nagykun-Szolnok megyei falu, Kétpó polgármestere – a tavaly őszi önkormányzati választás után be is nyújtott egy módosító javaslatot, amely a kisebb települések polgármestereinek fizetését majdnem a bércsökkentés előtti szintre emelné vissza. Az indítványt azóta sem tárgyalta az illetékes parlamenti bizottság, és a Fidesz-frakció sem szavazott még róla – áll az orgánum cikkében.

A Hvg.hu szerint a polgármesterek több helyen leleményes módon megpróbálják visszatornázni bérüket a korábbi szintre. Ötvenkét településen például úgy értelmezték a törvényt, hogy amennyiben az államtitkári illetményhez igazítják a bérüket, úgy ők is jogosultak azt akár harminc százalékkal megemelni, ám az illetékes kormányhivatalok jelezték, hogy ez jogellenes gyakorlat. Mások az összeférhetetlenségi szabályokat lazán kezelve igyekeznek „fusizással” kiegészíteni a bérüket. Az ezerötszáz lelket számláló Csongrád megyei Újszentiván első embere, Putnik Lázár így vőfély, mikor épp nem polgármester, a szintén Csongrád megyei Kübekházát vezető Molnár Róbert – volt kisgazda, független, majd fideszes országgyűlési képviselő – pedig szabad szellemi foglalkozásúként kiadói tevékenységet folytat: saját keresztény könyveit adja ki és ő forgalmazza azokat. Ha megszűnne – vagy enyhülne – az összeférhetetlenség, akkor Búza Zsolt, az ugyancsak Csongrád megyei Baks polgármestere is elgondolkodna azon, hogy újra aktív legyen a családi vállalkozásában.

Amit Búza tervez, az lehet, hogy nem is fikció, állítólag ugyanis egy új fideszes beadvány szerint a háromezer fősnél kisebb települések polgármestereire lazább összeférhetetlenségi szabályok vonatkoznának: jogszerűen vállalhatnának egyéb munkát a polgármesterség mellett, valamint a közmunka szervezéséért is járna némi extra pénz – olvasható a Hvg.hu-n.

Tavaly óta ez az egyetlen szektor, ahol csökkentek a fizetések – mondta Gémesi az ATV Start című műsorában pénteken. Nem elsősorban a nagyobb településekről van szó – azoknál túl lehet élni a húsz-harminc ezer forintos csökkenést –, hanem a kisebbeknél, ahol a polgármestereknek ma a közmunkásokéhoz közelít a fizetése. Gémesi szerint ez elfogadhatatlan, miközben a feladat egyre több.

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége tulajdonképpen a polgármesterek egyfajta érdekérvényesítő szervezete, de valódi érdekérvényesítésről nem beszélhetünk – mondta a szövetség elnöke. Van lehetőség az egyeztetésre, fogadókészség viszont a kormányzat részéről nincs – tette hozzá.

Semmi mást nem kértek a polgármesterek, minthogy megkapják a 2014 előtti bért. Bruttó 190-250 ezer forintról van szó – mondta Gémesi. A polgármesterek – a korábban említett fideszes javaslat szerint – ugyan juthatnának némi többlethez a közmunkaprogramból, ami a másik oldalon viszont óriási többletterhet ró rájuk – tette hozzá Gödöllő polgármestere.

A Budapest Beacon az önkormányzatok anyagi helyzetéről, és a polgármesteri fizetésekről itt írt korábban.