Rogán Antal „találmánya” is csak az EU-s pénzek megszerzéséhez kellett?

augusztus 19, 2016

Rogan1Rogán Antal

Meglehet, Rogán Antal propagandaminiszter a digitális korszak úttörőjének tartja magát, digitális aláírás-hitelesítési találmánya már jóval azelőtt is létezett, hogy társaival azt benyújtották a szabadalmi hivatalhoz.

Az akkor fideszes frakcióvezető Rogán Antal Csík Balázzsal és Lengyel Csabával tavaly májusban jegyeztette be a Mobil Sign elnevezésű aláírási eljárást – írja a Nol.hu.

A találmányt a nemzetközi szabadalmi hivatal, a World Intellectual Property Organization (WIPO) is bejegyezte idén.

Nem újdonság

A fönti digitális eljárást már 2011-ben feltalálta egy másik magyar cég, az Appsol Zrt – írja az Index. Az Appsol ötvözte az elektronikus és a biometrikus aláírást, így érintőképernyőn kitölthető, biometrikusan aláírható dokumentumok készíthetők, melyek tartalmazhatják az aláíró személyi okmányainak fotóit is.

Popper Ádám, az Appsol vezetője a lapnak azt mondta: ez az eljárás nem igazán nevezhető találmánynak, mivel a megoldás alapja úgy harminc éve létezik. Az Appsol öt éve nemcsak kifejlesztette ezt a technológiát, de azóta értékesítette is magyar és külföldi ügyvédi és utazási irodák, szállodák, telefonos cégek, biztosítók, önkormányzatok és más olyan felhasználók részére, ahol digitális aláírást használnak.

Az Appsol 2012-ben, azaz egy évvel az első verzió kifejlesztése után tovább is fejlesztette azt. Mi több, az első verzió továbbfejlesztéséhez akkor a Széchenyi-programból nyolcmillió forint állami támogatást is kapott.

Rogán találmánya némileg nagyobb támogatást kapott a Széchenyi-program keretében: 256 millió forintot.

Rogán állítólagos találmányával kapcsolatban Popper közölte: az pontosan az az eljárás, amit cége kifejlesztett. Az igazgatója hozzátette: ők nem adtak be szabadalmi kérelmet, mivel annak nem lett volna értelme.

„Az alapötlet nem a miénk, így méltatlan lenne ilyen babérokra törni” – tette hozzá.

Ködös ügyletek

Ellenzéki politikusok úgy vélik, a propagandaminiszter „találmányának” a Hunguard Zrt-hez lehet köze. A cég jó kapcsolatot tart fenn a Fidesszel, többek között számlaauditálási szolgáltatást nyújt több közműszolgáltató vállaltnak.

Amikor az Orbán-kormány megkezdte a közműszolgáltató cégek visszaállamosítását, a jogszabályi környezet folyamatos változtatásának köszönhetően a Hunguard vált a közműszolgáltatók kizárólagos számlaauditálási szolgáltatójává.

A cég – melynek többségi tulajdonosa 2011-től Csík Balázs és Lengyel Csaba volt – 2014-ben kétszázmilliós osztalékot fizetett ki.

Javelin

A Hunguard egy Máltán bejegyzett cég, a Javelin többségi tulajdonába került. Bár offshore jellege miatt a cég valódi tulajdonosait nem ismerhetjük, többen is Rogánt tartják annak, mivel egy olyan ügyvédi iroda is érintett, amely régóta kapcsolatban áll Rogán Antallal és az V. kerületi önkormányzattal. Rogán 2008 és 2014 között az V. kerület polgármestere volt.

A Nol.hu szerint röviddel a kétszázmilliós osztalék kifizetése előtt, 2016 elején a máltai bejegyzésű Javelin vette meg a Hunguard négyötödét, míg Csík és Lengyel összesen egyötödöt tartott meg.

Rogán, Csík és Lengyel már nem birtokosa a szabadalomnak: idén februárban eladták azt a Mobilsign Kft-nek. A cég tulajdonosa korábban szintén Csík és Lengyel volt, jelenleg Pozsgai Petra tulajdonában van.

A Nol.hu szerint a Javelin elsősorban azt a célt szolgálhatta, hogy a valódi tulajdonosok, az igazi haszonélvezők a háttérben maradhassanak.

A lap úgy tudja: Rogán egyik üzlettársa, Csík Balázs lehetőséget kapott egy 82 négyzetméteres V. kerületi lakás kedvezményes megvásárlására is Rogán polgármestersége idején.