Róna: a korrupció megakadályozza, hogy versenyképes gazdaság alakulhasson ki Magyarországon

november 1, 2014

Rona

Róna Péter az ATV Start című műsorában beszélgetett Rónai Egonnal arról, hogy a 2015-ös év összességében sokkal nehezebb lesz a magyarok számára, mint amilyen 2014 volt.

Magyarország a fejlett világban teljesen magára maradt. A fejlett világ szempontjából ebben az országban a jogbiztonság már nem létezik, a piacgazdasághoz szükséges demokratikus intézményrendszer összeomlott, és ráadásul kiderült, hogy a rendszer alapjában véve velejéig korrupt.

A Fidesz az országgyűlési, EP és önkormányzati választásokon elért elsöprő győzelmével kapcsolatban Róna elmondta, úgy tűnik, a magyar társadalomnak sem demokráciára, sem átláthatóságra, sem pedig megbízhatóságra nincs igénye a közéletben.

A Nyugat szemszögéből Magyarország 1989-ben megkapta a lehetőséget, hogy egy józan, értelmes, megbízható és demokratikus társadalmat és rendszert hozzon létre, és úgy döntött, hogy nem kíván élni ezzel a lehetőségével.

A 2015-ös költségvetéssel kapcsolatban Róna elmondta, egy költségvetés elkészítése bizonyos feltételezéseket igényel, hogy a világ többi része miként ítéli meg Magyarországot, és rámutatott, hogy a magyar gazdaság nagyon érzékeny arra, hogy mi történik a külkereskedelemben és a beruházásokkal.

Mennyibe fog kerülni az államadósságunk kezelése? Milyen befektetési folyamatok fognak zajlani? Viszik-e a tőkéjüket, vagy hoznak még hozzá? A világ levonta a következtetésit Magyarországgal kapcsolatban. A kirobbant (beutazási) botrány ennek a konkrét megnyilvánulása.

Róna elmondta, a korrupció az egyik fő oka annak, hogy a magyar gazdaság miért nem képes jól teljesíteni.

A korrupciónál fontos megemlíteni, hogy nem csak arról van szó, hogy mennyi pénztől esik el az állam. A korrupció legfontosabb következménye, hogy milyen hatással van a versenyre. Az ÁFA-csalók tisztességtelen eszközökkel jutnak versenyelőnyhöz, amivel a versenyképesebb vállalatokat megölik.

Elmondta, az EU-s pénzek szétosztása további versenyhátrányt jelent azoknak, akik nem nyernek, és hangsúlyozta: „A politika erősen befolyásolja a pályázatokat és azok adminisztrációját. A versenyképes gazdaság, ami tényleg az érdemei alapján éri el az eredményeit, nem képes ebben az országban kialakulni. A tőke nem fog emiatt idejönni”.

Róna nem bízik a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által 2015-re előre jelzett 2,5 százalékos növekedésben, és elmondta, Magyarország azon kevés országok egyike, amely nem tért vissza a 2007-es GDP szintjére.

A Rogán Antaltól, a Fidesz frakcióvezetőjétől származó kijelentést, miszerint a 2015-ös költségvetés a „bankok elszámoltatásának költségvetése lesz” értelmezhetetlennek nevezte.

Hat évvel ezelőtt már tudtuk, hogy gondok vannak a devizahitelezéssel. Nem tettek a dolog megoldására semmi érdembelit, és a probléma csak gennyesedett. Olyan súlyos helyzetbe hozta az egész pénzügyi ágazatot, amiből már nagyon nehéz lesz kievickélni. Van valaki a devizahitelesek közül, aki tudja, hogy mikor, mennyi pénzt fog visszakapni? Miféle elszámoltatásról beszélünk?

Hivatkozás:

http://www.atv.hu/videok/video-20141022-mi-varhato-az-elszamolasi-torveny-utan-a-bankszektorban