Tüntettek a Quaestor-károsultak: teljes vagyoni kártérítést követelnek

április 14, 2015

Quaestor-tüntetésMintegy ötszáz Quaestor-ügyfél tüntetett szombat délután a brókercég budapesti irodája előtt. A szervezők azt ígérték, ez csupán az első abból a tüntetéssorozatból, melyet heti rendszerességgel, szombatonként fognak tartani egész addig, amíg a kormány meg nem téríti a Quaestor-gate áldozatainak teljes anyagi veszteségét.

Az egyik szervező – aki állítása szerint összes megtakarítását elvesztette – azt mondta: a demonstráció célja az volt, hogy a cég által elkövetett törvénytelenségek ellen tüntessenek, továbbá, hogy fölhívják a kormány figyelmét a Quaestor-károsultak súlyos helyzetére.

A szervezők szerint a Quaestor-csoport kéz a kézben a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB) több tízezer család életét tette tönkre. A károsultak kompenzációt követelnek minden veszteségükért, függetlenül attól, hogy kötvényeik fiktívek vagy valódiak voltak. Arra hivatkoznak, hogy az MNB nem gyakorolt megfelelő pénzügyi felügyeletet, amikor tavaly októberben hetvenmilliárd forint értékű kötvény kibocsátását engedélyezte annak ellenére, hogy tudott a céggel kapcsolatos problémákról.

Március 9-én kiderült, hogy Quaestor kötvénykibocsátó cége 210 milliárd forint értékű kötvényt adott el 2014 októbere óta, amiből 150 milliárd forint értékű állampapír fiktív, az MNB által nem engedélyezett volt, és ezek a kötvények semmilyen gazdasági háttérrel nem rendelkeztek.

A Quaestor csődjének károsultjai a Quaestor-csoporthoz, tulajdonosaikhoz és azok családtagjaihoz tartozó teljes vagyon elkobzását – beleértve a külföldi bankszámlákon található pénzösszegeket – követelik. Követelik továbbá, hogy hozzák nyilvánosságra: milyen pénzügyi tranzakciókat hajtottak végre a csőd március 9-i, Tarsoly Csaba cégvezető általi bejelentése és tizennyolc nappal későbbi őrizetbe vétele között.

A Hír 24 arról is beszámol, hogy a tüntetők utóbb csatlakoztak az MSZP és a DK által jegyzett, ugyanebben a témában szervezett tüntetéshez. A lap egyúttal idézi a tüntetés Facebook-oldalát: „Orbán Viktor két részre osztotta Magyarországot. Az ország kisebb része: az árulók – az Orbán-kormány és kegyeltjei. Sok millióan vannak velük szemben: ők az elárultak. Az egyik oldalon Orbán és kasztja, a másik oldalon a megkárosított magyar társadalom.”