Újabb, a közpénzeket eltüntető törvényjavaslatot nyújtott be a Nemzetgazdasági Minisztérium

május 7, 2016

A 2017-es költségvetést megalapozó törvényjavaslat, közpénz, átláthatóság, költségvetés, NGMRészlet a Nemzetgazdasági minisztérium által jegyzett törvényjavaslatból

 

A 2017-es költségvetést megalapozó törvényjavaslat szerint nem ismerhető meg „köztulajdonban álló gazdasági társaság, valamint az általa irányított vállalkozás üzleti tevékenységével kapcsolatos”, az adott vállalat számára pici érdeksérelmet okozó adat – idézi a Nemzetgazdasági Minisztérium által jegyzett dokumentumot a 444.

Mint arról a Budapest Beacon korábban beszámolt, március 1-én a fideszes többségű Országgyűlés elfogadta azt a törvényt, melynek értelmében a Magyar Nemzeti Bank alapítványaiban lévő pénzek megszűntek közpénzek lenni. Egy ugyanekkor elfogadott másik törvény értelmében titkosak lettek a Magyar Posta szerződései is.

Lapunk azt is megírta, hogy Áder János köztársasági elnök nem írta alá a két törvényt, hanem normakontrollra elküldte azokat az Alkotmánybíróságnak (Ab).

Az Alkotmánybíróság végül felemás döntést hozott: a jegybankról szóló törvényt megsemmisítette, a postatörvényt azonban nem, holott a két törvény rendkívül hasonló egymáshoz, szinte azonos kitételek is szerepelnek azokban. Úgy tűnik, az Ab nem azonos logika mentén hozta meg a döntést a két ügyben. Ha úgy tett volna, valószínűleg mindkét törvényt elkaszálta volna.

A postatörvény megsemmisítésének elmaradása miatt sokan úgy vélték, hogy hasonló döntések születhetnek a jövőben az állami cégek gazdálkodását eltitkolni szándékozó törvények esetében is.

A 444 arról számolt be, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) újabb javaslattal állt elő, ami alapján bármit el lehet titkolni. Az NGM ugyanis a héten nyújtotta be a 2017-es költségvetés tervezetét. A költségvetés változtatásainak 114 oldalas indoklásában van egy javaslat, ami lehetővé tenné, hogy az állami cégek az érzékeny vagy a cég érdekeivel ellentétes információkat ne hozzák nyilvánosságra.

A javaslat szerint az állami tulajdonú vállalatok jogszerűen tagadhatnák meg a közérdekű adatigénylésre a választ, amennyiben az bármilyen módon veszélyeztetné az igazságos versenyt, sértenék az állami cég pénzügyi vagy piaci érdekeit vagy előnyhöz juttatnák az állami cég versenytársait.

Kovács Zoltán kormányszóvivő az ATV Start című, szerdai adásában közölte: a törvényjavaslat nem újabb kísérlet az állami tulajdonú cégek és a velük üzletelő, Fidesz-KDNP közeli üzletemberek tiltott tevékenységének elleplezésére.

Ugyanő amúgy a múlt héten elismerte, hogy a kormány el akarta titkolni az MNB-alapítványok körüli botrányt.