Vajna közpénzből vette meg a TV2-t?

november 24, 2015

andy vajna - 01-FDAA 444 szerint sem az általuk, sem az Együtt országgyűlési képviselője által föltett írásbeli kérdésekre nem érkezett érdemi válasz a Vajna András és az állami tulajdonban lévő Eximbank között vélhetően lezajlott üzletről.

A magyar média belső viszonyait jól ismerők körében az a hír járja, hogy Vajna András filmügyi kormánybiztos részben közpénzből vásárolta meg a TV2-tírja a 444. A lap szerint a vételár tokkal-vonóval húszmilliárd forint lehetett, azonban az orgánum idevonatkozó adatigénylését az állami Eximbank banktitokra hivatkozva visszautasította.

Az Együtt de iure független országgyűlési képviselője, Szabó Szabolcs november 2-án írásbeli kérdést intézett Szijjártó Péter külügyminiszterhez a témában – azért hozzá, mert – mint a 444 fogalmaz – „az ő minisztériuma gyakorolja […] a bank tulajdonosi jogait, és ő felel a tavaly 627 milliárd forint mérlegfőösszeget felmutató állami bank kihelyezéseiért”.

Válaszában a külügyminiszter a bank- és a biztosítási titokra hivatkozva – akárcsak a 444 megkeresésére – érdemben nem reagált.

Az Együtt „most a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordul, mert az alapítói határozatok ilyen ügyekben nem számítanak banktitoknak, amit mutat, hogy korábban a Magyar Fejlesztési Bank is adott információt ilyen kérdésekre válaszul” – írja az orgánum. Az Együtt szerint a nagy összegű hitelekről szóló minisztériumi döntéseknek nyilvánosaknak kellene lenniük – közli a portál.